21. fejezet - Az igazi Hanna

* December eleje *

Apa újabb üzleti úton volt, de szerencsére nem az óceán túlsó felén. Ezúttal Írországban volt lassan egy hete és még pár napig biztosan ott lesz. Harry és Én ezt nagyon élveztük, hiszen a legtöbb időt kettesben töltöttük. Anne és Gemma szinte mindig dolgoztak mikor haza értünk, és késő éjszaka jöttek csak meg. A dupla randi óta, sokkal szorosabb a kapcsolatunk valamiért. Azon az estén megváltozott a kapcsolatunk. Sokkal mélyebb és tisztább lett.

- Hé.. – nézett rám Harry ahogy elvettem tőle a szendvicset, amit gondosan megcsinált magának reggelire.

- Bocs, farkaséhes vagyok.

- Mást is ehetnél. – húzta széles mosolyra ajakit és hátra dőlve a széken bámult rám.

Hetek óta ott volt a levegőben a célozgatás. Liam és Amelia sem hitt el hogy még mindig nem feküdtünk le. Sokszor talán mi sem hisszük el, hogy miért nem vetjük egymásra magunkat. Vagy éppen lehet, hogy félünk, attól mi lenne utána.

- Valaki kapcsolja le a napot. – dünnyögte Gemma, ahogyan besétált hozzánk, a konyhába.

- Neked is jó reggelt. – vigyorgott Harry – Tudod, máskor lehetnétek halkan is.

- Miről beszélsz? Az inkább Liz szobájából jött.

- Liz? Ő egy apáca életét éli. – nézett rám Harry, mire megdobtam egy naranccsal, ami a pulton volt – Amúgy is.. Velem alszik. – fogta a karját ahol eltaláltam.

- Anyára nem tudom fogni.. – húzta el a száját – Jól van öcskös máskor halkabb, leszek.

Felnevettem azon, ahogy Harry nézett a testvérére. Gemma felhúzott lábakkal ült a széken és a teáját itta, míg Harry továbbra is széles vigyorral méregette. Bedobtam a táskámba az üdítőmet és felvettem a pulóverem.

- Amúgy ki van nálunk?

- Harry, ez nem rád tartozik.

- Ha hosszú távú akkor de. – helyeselte mondani valóját.

- Nem hiszem, hogy hosszú lenne. Egy kis kaland. Tudod, tesszük, ami jó.

Harry csendben maradt és a tányérjára nézett. Tudtam, hogy most pont arra gondol, amire én. Mi is ezt tesszük. Nem mondjuk ki, hogy együtt vagyunk, de nem is akarunk külön leni. Amolyan se veled, se nélküled ez az egész. Mi sem vagyunk különbek.

- Rosszat mondtam? – vonta fel a szemöldökét Gemma.

- Hm.. Nem. – rázta meg a fejét – Csak eszembe jutott hogy ma írok matek dolgozatot.

- Hazudsz.

- Na jó, én mentem. – vettem a vállamra a táskám.

- Nem megyünk együtt? – állt fel Harry.

- Neked nincs is most órád. – fogtam meg a vállát, ahogyan mentem az előszobába – Bent találkozunk.

- Semmi jót ne halljak drágám. – kacsintott Gemma.

- Meg lesz. – nyomtam egy puszit az arcára.

****

Gyorsan siettem le a lépcsőkön egyenesen az öltözők felé. Út közben beugrottam még a pékségbe, mert isteni illatok szöktek ki onnan és nem bírtam ellen állni. Így hát persze elkéstem az óra első tíz percéről. Kinyitottam az öltöző ajtaját és gyorsan bementem. Megtorpantam mikor láttam, hogy Hanna bent ül a padon és sír. Sose láttam őt sírni. Soha.. Halkan tettem le a táskám a szabad részre és oda mentem hozzá. Nem nézett fel, nem szólt semmit se csak zokogott. Ott ültem mellette és néha rá pillantottam. Akármennyire is haragszom rá, nem tudok elmenni egy síró ember mellett. Tudom milyen, mikor egyedül van az ember és egymagában sír.

Éppen mikor hozzá szóltam volna, vett egy mély levegőt és rám nézett. Szemei karikásak voltak, arca beesett. Szörnyen festett. Szőke haja, ami mindig tökéletesen állt most kócos volt. Mindig csinosan járt iskolába, de most.. Egy egyszerű sportcipő volt rajta, egy sima farmer és egy fekete bő póló. Mintha nem is Hanna lett volna mellettem.

- Miért vagy itt Beth?

- Attól, mert nem beszélünk egymással és megkeseríted az életem, míg nem fogok elmenni melletted, mikor látom hogy nem vagy önmagad.

- Rajta, nevess, vésd az eszedbe milyen, vagyok most..

- Hanna hagyd abba! – fogtam be a száját – Nem érdekel, hogy nézel ki. Sose érdekelt.

Szemeibe újra könnyek gyűltek és eltolta a kezem.

- Mi történt?

- Ez egy hosszú dolog Beth. Nagyon hosszú.

- Meghallgatlak Hanna. Nem azért vagyok, itt hogy ne segítsek.

- Annyira rendes lány vagy. – nézett rám újra és vékony ujjait végig húzta hajamon – Miért bántottalak téged? Miért vittelek olyan rossz dolgokban akkoriban?

- Az a múlt.

- Jól figyelj rám Beth. Minden, amit tettem nem ellened volt. Azt akartam, hogy elkerülj innen. Hogy megfutamodj és elmenj.

- Micsoda?

- Én nem akartam hogy részt vegyél ezekben.

- Jó, hagyjuk. – ráztam meg a fejem – Nem akarok erről beszélni. Van éppen elég titkunk, nem kell felbolygatni őket..

- Ezek tartanak minket össze nem igaz? – dőlt hátra és a fejét a falnak döntötte.

Láttam karján a tű nyomokat és elszorult a szívem. Miért nem áll már le? A végén még ez lesz a veszte.. Vajon mi lehet a fejében? Mi történt? Mi vezette őt rá ezekre?

- Elmondok neked valamit. Sose mondtam még ezt senkinek se el. De Beth te bebizonyítottad hogy vagy valaki. – mély levegőt vette, majd lassan fújta ki – Tizenegy éves volt. Volt egy barátnőm akkoriban. Minden hétvégén együtt voltunk. Babáztunk, játszótérre jártunk és mindig a maradék pénzünket nyalókára költöttük. – mosolyodott el – Volt egy bátyja. Hat vagy hét évvel volt idősem nálam. Szerelmes lettem belé. Ha bárhol találkoztál vele egy kedves, rendes és segítőkész embernek ismerted. De nem tudtad róla, hogy ő igazából keményen tolja az anyagot. Amikor végeztem alsóban, újra találkoztam vele. Tizenhat éves voltam akkor. Elvitt egy rock koncertre. Ott ittam először, emlékszem mennyire epekedtem utána, de ő inkább más lányokkal foglalkozott. Talán nem vett komolyan, nem tudom. Aztán adott egy tablettát. Utána mintha egymáshoz nőttünk volna. Attól fogva három hónapon keresztül ez ment. Beálltunk, ittunk és szórakoztunk. Együtt voltunk rövid ideig, aztán szakítottunk, majd újra összejöttük. Két héttel ezelőtt szakítottunk. Veszekedtünk, harcoltunk a drogért. Még azt is vállaltam érte, hogy pénzzel legyek másokkal. Mindent megtettem érte. Aztán lassan visszacsöppentem ebbe a szörnyű valóságban. Egyedül vagyok. A szüleim utálják egymást, Liam már teljesen szellemnek néz. Samanta és Hayley pedig elmentek. Ebben a két hétben, amíg nem jöttem, mindig valahol voltam. A sárgaföldig ittam magam és totál kész voltam. Azt sem tudtam, hol vagyok, ki vagyok. Aztán felébredtem a szobámba. Fogalmam sincsen, hogyan kerültem oda. Tudod.. – törölte meg szemét – Olyan sok minden átértékelődött bennem. Nem akarok tovább így élni. Olyan sok borzalmas dolgot követtem el, mert elvakult voltam.

És ennyi volt. Hanna elhalkult és maga elé nézve sírt újra. Sose gondoltam volna, hogy ő mit érez. Azt hittem Hanna az a fajta ember, aki nem bír mélyen érezni. Tévedtem.. Hatalmasat.

- Segítségre van szükséged Hanna. Orvosi segítségre. – fogtam meg a vállát, mire csak bólintott – Támogatni foglak végig. Ott leszek veled, és fogni fogom a kezed. – mosolyogtam rá – Számíthatsz rám Hanna.

Egy kisebb mosoly lett arcán és szorosan átölelt. Mi sose csináltunk ilyet. Inkább csak olyan haveri hát veregetés volt. De ez más volt. Mintha csak a másik felemet kaptam volna meg. Én voltam a mélypont, ő pedig a megtört lélek. Passzoltunk egymáshoz.

****

Amelia azóta rám se nézett mióta Hanna és Én együtt hagytuk az öltözőt. Már az ötödik óránknak is vége. Bánt, hogy nem nézz rám. Persze megértem. Hanna és a lányok olyan sokszor piszkáltak minket, de főleg Őt. El tudom képzelni, mit gondolhat rólam most. De ha el is mondanék neki mindent, se értene meg. A szünetekben végig bent ültünk és halkan beszélgettünk. Azt hittem most is így lesz, de nem. Hanna felállt és megfogva a kezem húzott magával. Ahogy kiléptünk a teremből megtorpant és rám nézett.

- Mi az?

- Beszélni akarok a bátyámmal.

- Jó. – bólintottam és elindultam, így most Ő jött utánam.

Tudtam, hogy Liam és Harry hol szoktak lenni mindig. Még ha Harry nem is mindig van vele. Végig mentünk a hosszú lépcsősoron, fel az üres termekhez. Általában mindig feljönnek ide páran, és itt beszélgetnek. Szerencsére most se volt ez másképpen, csak egy valaki nem volt velük. Harry. Egész nap nem találkoztunk, kivéve a reggelt.

Liam felpillantva nézett ránk és eléggé meglepődött. Hanna elmondta milyen, régen nem találkoztak rendesen a testvérével és ezt rettenetesen bánja. Sok mindent megbánt és rájött hogy neki Liam a legfontosabb. Hanna a korlátnak dőlve megállt és nem mozdult. Liam felállt az egyik padról és oda sietett hozzánk. Aggódva nézet húgára, aki nem bírt rá nézni. Szégyellte magát. Hanna most először szégyellte magát egész életében talán.

- Beszéljetek, jó? Szükségetek van most rá. – néztem rájuk.

- Harry lent van az ebédlőnél.

Aprót bólintottam és elindultam le a lépcsőkön. Mit mondjak neki? Bocs, hogy nem jöttem hozzád, mert a volt legjobb barátnőmet ápoltam lelkileg? Biztos vagyok, hogy mérges rám. Ha el is mondok neki mindent, ő sem ért meg majd. Talán meg sem kéne próbálkoznom. Nem szeretnék vele összeveszni. De hát azt se lesz jó, ha nem beszélek vele.

Benyomtam magam előtt az ebédlő ajtaját és bementem. Nem voltak sokan, csupán tényleg pár diák volt. Köztük Harry és Amelia. Vettem egy mély levegőt és megindultam feléjük. Ahogy Amelia észre vette, felállt az asztaltól és elment. Utána akartam szólni, hogy ne menjen el, de Harry akkor megfordult és rám nézett. Minden szó megállt bennem. Úgy nézett rám, mint még eddig soha. Az évek alatt volt egy pár tekintete rám, de ez soha. Hirtelen sírni támadt kedvem tőle. Felállt a helyéről és a kijárat felé indult, így pont elment mellettem. Egyből a keze után kaptam és megfogtam szorosan. Hátra nézett rám és felvonta szemöldökét.

- Harry..

- Ne Liz. Hanna már biztosan vár.

- Kérlek! – léptem közelebb hozzá – Hagyj, mondjam el!

- Ezen nincs mit elmondani. Eddig bírtad.

- Nem úgy van, ahogyan gondolod.

- Igen, persze. – rázta meg a fejét – Én meg azt hittem megváltoztál. Hogy rendes lettél, és nem fogsz többé velük szóba állni sem.

- Harry ezt nem érted! Szüksége van rám!

- Nem nincsen, csak bemeséled magadnak.

- Azt sem tudod mi történt.. – engedtem el a kezét.

- Nem is vagyok rá kíváncsi. Otthon találkozunk.

Hátat fordított nekem és elment. Minden újra olyan rideg lett. Már nem fogta meg a kezem, csak hagyta, hogy én szorítsam és kapaszkodjak belé. Hangja már nem törődöm volt. Rám se nagyon nézett. Nem akarom elveszíteni. Úgy érzem a szívem, szakad meg. Reggel még mellette keltem és mosolyogva bújt hozzám. Finoman csókolt, most meg mintha mi sem történt volna abban a három hónapban.

/ Harry szemszög /

Ahogyan a terem felé siettem, megláttam, hogy Liam és Hanna a falnál beszélgetnek. Hanna más volt. Ijesztően más. Kisírt szemei, kócosan összefogott haja, egyszerű ruházata kissé megrémített. Talán tényleg történt valami. Már majdnem beléptem a terembe, mikor Liam elkapta a karom és magukhoz rántott. Kissé ellenkezve léptem el tőle, de ő szigorúan nézett rám. Még is mi van? Hanna rám emelte tekintetét és ujjait tördelni kezdte. Olyan volt, mint régen. Félénk.

- Figyelj Harry.. – szólalt meg halkan – Nagyon sajnálok mindent. Azt, amiket tettem és mivel megbántottalak. És hogy Beth miattam rossz úton volt. Tudom, hogy sokat jelent neked. Nem volt helyes, azt, amit tettem veled a bálon. Nagyon nem.

- Hát, tényleg nem volt túl szép dolog. – néztünk egymás szemébe, mire megrázta a fejét – Beth egy csodás lány, becsüld meg. És nagyon vigyázz rá.

- Ja, persze. – vontam meg a vállam – Ennyi?

- Mi a fasz bajod van Harry? – kelt ki magából Liam – Ilyen tuskónak egyszer hallottalak eddig.

- Hogy mi a bajom? Azt hogy a számító testvéred újra az ujja köré fogja csavarni! Liz újra el lesz varázsolva, hogy milyen jó barátnője van. Közben sehol semmi. Te nem láttad Őt. Nem voltál ott vele, nem tudod milyen. A szíved szakad meg a látványtól.

- Nem akarom újra bántani! – kezdett el sírni Hanna.

- Nem hiszem el, mert egy igazi féreg vagy..

- Harry fogd be! – kiabált rám Liam – Azt istenért! Elvonóra megy! Szerinted, oda menne, ha folytatni akarná az életét? Ha újra Liz alá akarná vágni a fát? Nem tudsz semmit, lemerem fogadni, meg se hallgattad Őt! Az undorító stílusod elő véve hagytad faképnél nem igaz?

- Neked ehhez semmi közöd sincsen. – fordítottam hátat nekik.

****

- Hol van már Liz? – nyögte Gemma miközben az egyik magazint, lapozgatta.

- Nem tudom, nem érdekel.

- Oh.. – ült fel egyből – Mi történt öcsi?

- Semmi se.

- Pff. Hogy ne én meg madár vagyok.. – tette le a magazint az asztalra és közelebb ült – Bár lássuk be a madár az ász. – nevettet – Mi a baj?

- Én csak.. Nem akarom őt elveszíteni. De elfogom. Bunkó voltam vele, úgy éreztem, hogy elvesztettem Őt, de nem. Liz kapaszkodott belém és próbálta menteni a helyzetet, de én csak ellöktem magamtól. Újra megtettem.

- Harry.. – ölelt meg – Ha szeret téged, nem hagyja annyiban. Azok a lányok nem szerettek téged igazán, mert nem harcoltak tovább érted.

- És ott volt Hanna.. Megváltozott annyira önmaga volt újra.

* 12 évvel ezelőtt *

- Liam add vissza a babám! – rohant el előttem Hanna, ahogyan beléptünk Anyáékkal a házba.

- Hanna, Liam! Hányszor szóljak még, hogy ne fussatok a lépcsőkön! – szólt rájuk Bill.

- De Apa! – állt meg Hanna és könnyei hullani kezdtek – Liam elvette a babám, és bántani akarja!

- Visszaszerzem neked! – mentem oda hozzá és megfogtam a vállát, és másik kezemmel letöröltem könnyeit.

- Harry.. – nézett rám vörös szemeivel és szipogott.

Hanna mindig is kedves és mosolygós lány volt. Nem szerettem mikor sírt, mert olyankor annyira megtört volt. Hosszú szőke haja most így ki volt engedve és a hullámok gyengéden keretezték be arcát. Kék szemei ragyogtak. Egy rózsaszín ruha volt rajta és egy fehér harisnya. Liam a lépcső tetején állt és kezében a babával minket nézett. Haja rövidre volt vágva, a nyári meleg idő miatt. A ruhája délelőtt tízkor már tiszta piszok volt. Mindig is szeretett kint lenni a kertben és mindent a feje tetejére állítani. Felrohantam hozzá és elvettem tőle a babát.

- Papucs. – nevetett Liam és leült a lépcsőfokra – Gemma! Harry egy papucs!

- Nem vagyok papucs. – pufogtam és Hanna felé mentem – Tessék!

- Köszönöm. – vette el tőlem, és szégyellősen lehajtotta a fejét – Gemma, Gemma! Jössz velem játszani? Kaptam új játékokat!

Gemma szeretett vele játszani, legalább is mindig ezt állította. Ha egy idősek lettek volna, biztosan legjobb barátnők lettek volna. Sokszor csak figyeltem, ahogyan Hanna egymagában fésülgeti a babáit, vagy éppen rajzol. Annyira kimért és precíz volt mindig. Tudta, mint akar és mit nem. Előre eltervezett mindent. Mikor együtt nyaralt a családunk a tengerpartnál, mi hárman egy szobában voltunk. Hanna sokszor félt a sötétben így velem aludt, mert Liam mindig elküldte maga mellől. Hosszú órákon át voltunk a takaró alatt bebújva egy zseblámpával és kártyáztunk. Vagy éppen beszélgettünk, hogy mit akarunk, ha nagyok leszünk. Hanna olyan volt nekem, mint a testvérem. Mindent tudtunk egymásról és mindig jól kijöttünk.

* jelen *

- Az emberek megváltoznak Harry. – mondta Gemma miközben a hajamat, simogatta.

- Néha túlságosan is. – néztem rá fel az öléből.

- Hidd el Hanna is emlékszik rá milyen volt régen, nem csak Te. Mind emlékszünk, még ha tagadjuk is. Az emlékeket nem tudjuk eltörölni.

Milyen igaza van. Ez főleg akkor igaz mikor Liz mellettem, van. Akár hányszor ránézek Lana jut eszembe. A törékeny lelke, az óvatos és szégyellős mozdulatok. Mintha csak ő lenne az. De akkor jövök rá, hogy nem Lana az mikor hozzám bújik. Más. Csupa megnyugvás tölt el és boldogság. Boldog vagyok attól, hogy velem van.

- Megjöttünk. – lépett be Liz a nappaliba, mögötte pedig Liam.

- Sziasztok! – köszönt oda Gemma – De jó látni már Liam! – tolt el magától és felugrott.

- Szia Gemma. – mosolygott Liam és megölelték egymást.

- Én most megyek készülődni. – viharzott fel az emeletre.

- Minek köszönhető a látogatásod?

- Beszélni akartam veled. – jött oda hozzám és leült mellém – Bocsánatot akarok kérni, hogy kiabáltam veled.

- Ne Liam, nekem kéne. Bunkó voltam és nem kellett volna. Sajnálom.

- Minden oké. – bólintott – Hanna azt üzeni, hogy tényleg ne haragudj rá. Azért nincs itt, mert a kórházba vittük. Most egy ideig ott lesz, hogy segíteni tudjanak rajta.

- Oh.. Hát kitartást neki. Remélem végig, tudja csinálni.

- Én most megyek is, csak ennyit akartam. – állt fel – Holnap találkozunk.

Liam intett, majd az előszobába ment. Liz utána ment és kiengedte. Vártam, hogy visszajöjjön hozzám és beszéljünk, de nem tette. Helyette láttam, ahogyan felmegy az emeletre. Komolyan megbántottam. És most én voltam a hülye, hogy ezt tettem. Ellöktem magam a kanapé kényelmes helyétől és felsiettem az emeletre. Benéztem a szobámba, de nem volt ott. Sőt a takarója se. Gemma fürdeni volt, így csak a szobájában lehetett. Bekopogtam, mire kinyitotta az ajtót. Még csak várnom se kellett. Meglepődve nézett rám, majd félre lépett. Bementem és becsuktam magam mögött az ajtót. Éppen a szekrényében pakolta a ruhákat.

- Hé, Liz.. – fogtam meg a karját és magam felé fordítottam – Ne haragudj rám. Egy bunkó marha voltam.

- Azt hittem már látni sem akarsz. – harapta be alsó ajkát – Úgy leráztál, megijedtem.

- Nem, nem! Veled akarok lenni.

- Velem vagy.

- Nem. – ráztam meg a fejem – Liz, azt szeretném, ha barátnőm lennél. Ha mi tényleg együtt lennénk úgy, mint a szerelmes párok. Ha azt mondhatnám másoknak, hogy igen Ő a barátnőm. A szerelmem.

- Komolyan? – lépett közelebb.

- A legkomolyabban. – öleltem át a derekát és magamhoz húztam – Szeretlek Elizabeth Mills. Minden imádatom a tied.

- Akkor csókolj meg. – mosolyodott el.