12. fejezet - Harry

- Harry.. – kopogtam be az ajtón, de semmi válasz nem jött.

Kissé vonakodva nyitottam be és akkor szembesültem, azzal hogy Harry az ágyon fekszik, és a plafont bámulja. Félhomály volt a helységben. Egész hétvégén nem volt semmi baja, este is jó kedvvel váltunk el egymástól, így nem értem mi van vele. Lassan oda mentem hozzá és leültem az ágy szélére. Figyeltem, hogy reagál-e valamit de semmi se. Fent volt, hiszen láttam, hogy pislog és mozgolódik. Megfogtam a kezét és közelebb hajoltam. Távolabb húzódott egész testével, de a kezem megszorította.

- Nem készülődsz? – szólaltam meg végül.

- Mhh.

- Harry, mi a baj?

- Magamra tudnál most hagyni? Nem megyek ma sehova.

Értetlenül néztem rá, míg Harry elhúzta a kezét, feltámaszkodott a könyökére és egy puszit nyomott az arcomra. Visszadobta magát a matracra és hátat fordított nekem. Most mi van? Sóhajtva simítottam végig a karján és felálltam. Még visszanéztem, rá mielőtt távoztam volna tőle. Becsuktam magam mögött az ajtót és lementem a többiekhez. Apa éppen valami iratokat olvasott, amit a táskájából vett elő. Anne reggelit készített, Gemma pedig teljes csöndben ült az ablaknál és kifelé bámult citromba harapott képpel. Mi van velük? Apa mosolyogva nézett rám, míg leültem mellé és magam elé vettem a kedvenc rántottámat.

- Elvigyelek ma? – jött oda Anne – Úgy is arra van dolgom.

- Az szuper lenne! – mosolyogtam rá – Ezt megeszem és indulhatunk is.

- Rendben, addig összeszedem magam.

Anne és megsimogatta a fejem és felment az emeletre. Reggeli közben csak Gemma letört arca vonta magára a figyelmem. Megint összevesztek volna? Apa megitta az utolsó korty kávéját, majd felállt az asztaltól és elköszönt tőlünk. Nem sokkal később be fejeztem a reggelim és Anne is elkészült. Megölelte és puszilta lányát, majd súgott valamit a fülébe és oda jött hozzám.

****

A gondolataimba merülve ültem a folyosón, lévő székeken. Amelia mellettem rajzolt valami egy füzetbe. Csak Harry és gemma járt a fejemben. Mi van velük? Harry annyira Távolság tartó volt reggel. Anne nem mondott semmit és Apa se. Aggodalommal tölt el ez az egész.

- Hé, Liz! – ült le mellénk Liam – Mi van? Olyan, vagy mint aki szellemet látott.

- Ühm.. Semmi csak gondolkoztam.

- Te? – nevetett – Mesélj még.

- Nem vagy vicces Payne. – löktem meg vállal.

- Harry?

- Otthon van, furcsa volt reggel. – túrtam a hajamba.

- Milyen órátok lesz? – döntötte fejét a falnak Liam.

- Összevont óra veletek, azt hiszem a csarnokban lesz valami. – válaszolta Amelia.

- Oh, tényleg. Akkor Liz, majd tudunk beszélni.

- Elmehetek. – nézett fel a füzetből Ame.

- Dehogy is! – nevetett Liam – Mindent az órákon beszélünk meg. – nevetett.

- Nem kéne hangoztatni. – néztem rá.

A szünet nagy részét azzal töltöttük, hogy a folyosón lévő embereket kibeszéltünk és kritizáltuk őket. Becsöngetésnél, lementünk a csarnokba, bejelentkeztünk a tanárnál, majd Liam megfogta a kezem és fel is, szívódtunk. Az a jó hogy sokan vagyunk, így a helyettesítő tanár nem tudja kik, vannak az osztályban. Meg általában ilyenkor szabad foglalkozás van. A fiúk többsége focival tölti az időt, míg a lányok ülnek és nézik, őket vagy röplabdáznak. Felmentünk a szokásos kis helyünkre, a tetőre. Liam kitámasztotta a fém ajtót egy téglával, ami évek óta ott van. Leültem az egyik beton oszlopra, ami keresztbe volt rakva. Amíg volt kertész klub az iskolában mindig ezen voltak növények. Liam leült mellém és zsebre tette a kezeit.

- Szóval? – néztem rá.

- Beszélgessünk. – vigyorgott – Hol voltál az előző héten? Harry totál ki volt, olyan volt, mint egy zombi. Meg hát.. Nekem nem tudsz hazudni. Csak az nem veszi észre a sérüléseidet, aki nem látott eddig majdnem minden nap. – húzta le a sálamat a nyakamból – Mi történt veled?

- Ühm.. Ez egy kicsit komplikált helyzet Li.

- Halljam.

- Jó, de akkor mesélsz nekem Harry múltjáról.

- Miért nem kérdezed meg?

- Nem tudom. Gondoltam Ő is majd nyíltan mesélnek a régi dolgokról, ahogy Én neki, de nem. Semmit nem tudok róla.

- Jó, elmesélem, amit akarsz. – sóhajtott.

- Oké. – bólintottam – Szóval kedden este, leléptem. A szomszéd városba mentem, stoppolással és gyalog. Eléggé részeg voltam az nap este. Anya felkeresett. Ian segített neki a találkozott összehozni és Anya olyanokat mondott hogy Apa nem is az Apám. A lényeg hogy felborult újra bennem minden. Üres voltam. Bementem Apához az irodába, kivertem egy hisztit és leléptem. Napokon keresztül kerestem a helyem a világban, találkoztam egy hajléktalan bandával, akik kedvesek voltak. Volt egy srác, aki oda vitt engem. Olyan segítőkész volt.. Aztán meg akart erőszakolni. – vettem el a kabátomat és Liam felé nyújtottam karjaim – Nem hagytam magam. Mint látod ezek lettek a végeredmények. Az egész testem tele van zúzódással. De akkor semmi mást nem akartam, minthogy Harry a karjaiba zárjon. – vettem vissza a ruhadarabom és lehajtottam a fejem – Harry volt az, aki miatt visszajöttem. Út közben sokat gondolkoztam, azon miért kötődöm ennyire hozzá.. Ahogyan az autók elhaladtak mellettem az a nap jutott eszembe, mikor a hídon álltunk és szorosan magához ölelt. Benne bízom a legjobban. Szükségem van, arra hogy vele legyek.

- Szóval Harry az egyetlen, aki miatt visszajöttél?

- Ühüm. Tudod, Liam, ez bonyolult. Sose bíztam senkiben sem. Nem ragaszkodtam emberekhez. Sőt féltem az érzésektől. És akkor itt van Harry.

- Rám is számíthatsz Liz. – karolt át mosolyogva – Jól vagy?

- Igen, jól vagyok. Csak Harry aggaszt. Olyan furcsa volt reggel.

- Ma van nyolc éve, hogy meghalt az Apja. Harry az évfordulókon sose jön be. Ilyenkor igazán magába roskad, és a szobájában van vagy a temetőben. Harry mindig is ragaszkodott az Apjához. Miután meghalt többet a foci labdára se nézett rá. – dörzsölte meg az arcát – Nehéz volt neki. Sose tette túl magát igazán rajta. Mióta ismerem olyan, akar lenni, mint az Apja.

- Ő milyen volt?

- Csupa szív ember. A családja volt az első. Gemma és Harry mindig is ugyan annyit, figyelmet kaptak tőle. Nagyon sokat voltak családi programokon. Ő tanított minket focizni. Imádtunk vele játszani. Sokat segítettünk neki autókat szerelni. – mosolygott – Engem is megrázott akkoriban a hír hogy meghalt. Ebben mindig az a szörnyű, hogy a fia meccsére siettet és egy idióta sofőr miatt meghalt. Persze aki vezetett a másik autót pár karcolással, megúszta.

- Ühm.. – néztem rá – Ez szörnyű. Szóval ezért nem beszélt erről soha.

- Harry nem az a típus, aki csak úgy megnyílik. És erről valószínűleg sose beszélt volna.

- És a barátnői? Milyenek voltak?

- Harry és a lányok az megint csak érdekes. – kuncogott – Eddig egy komolyabb kapcsolata volt. Persze Harry az iskolában az a tipikus szívtipró. Talán három kapcsolata volt összesen, de ebből kettő azt hiszem három hétig tartott.

- És az a komolyabb kapcsolat?

- Egy év. Lana volt a lány neve. Sok mindent nem tudok rólunk csak, azt hogy Harry rettentő szerelmes volt belé és ez viszont is igaz volt. Nagyon jól kijöttek. Lana beteg volt. Amikor összejöttek akkor derült ki, hogy rákos. Végstádiumban volt, szóval kihasználták az életet. Abban az időben kiestem a képből, de nem haragszom érte. Végül is kihasználták az időt, amit együtt töltöttek. Lana egyre rosszabbul lett, majd elköltöztek. Talán három hónapra rá meg is halt. Harry akkor elvesztette a fejét és buli hátán buli volt. Akkor jöttem én újra képbe.

- Hű, Liam..

- Mi az?

- Harry ezeket miért nem mesélte el eddig nekem? Én annyi minden megterhelő dolgot elmondtam neki, segített mindig és még csak egy rossz dolgot sem mesélt.

- Nem szeret másoknak siránkozni. Ő inkább magában tartja.

****

Ledobtam a táskám a cipős szekrény mellé és benéztem a nappaliba. Gemma a kanapén ült és újságot olvasott. Oda mentem hozzá és leültem a lábához szorosan. Mivel fel voltak neki húzva, így a térdeire támaszkodtam, és rá mosolyogtam. Tekintetét rám emelte és egy kedves mosolyt küldött felém. Félre rakta az újságot és szétnyitva a lábait húzott magához. Szorosan átölelt, majd nevetni kezdett.

- Mi az? – nézte rá fel.

- Neked komolyan sült krumpli van a hajadban? – húzta ki.

- Hupsz.. – nevettem fel – Liam ebédszünetben bombázott vele.

- Mindent értek.

- Harry?

- Fent van, nem rég jött haza.

- Akkor felmegyek hozzá. – álltam fel és elvettem Gemma ujjai közül a krumplit – Ezt pedig magammal viszem.

Gemma nevetni kezdett, én pedig felmentem az emeletre. Tárva nyitva volt a szoba ajtaja, így csak bekukucskáltam rajta, de nem láttam. Összeszűkített szemmel mentem a szobámba. És ott volt Harry. Éppen az íróasztalomnál állt és valamit pakolt. Mögé osontam és karjaimat szorosan köré fontam. Megugrott ijedtében és az asztalra támaszkodott.

- Szia. – súgtam.

- Mh.. Hello. – válaszolta – Megijesztettél.

- Szándékomban állt. – mosolyogtam el és arcom a hátának döntöttem – Keresel valamit?

- Az előző héten hoztam neked a papírt, amit küldtek, de nem tudom ide hoztam-e.

Elengedtem, mire megfordult és rám meredt. Szemei csillogtak. Csodálatos látvány. Tekintete hamar a nyakamon lévő zúzódásra tévedt. Mutatóujját végig húzta rajta, majd az államvonalán, végül tenyerével az arcomra simított. Egy apró mosolyt küldtem felé, de nem viszonozta. Hirtelen kétségbe estem, mert mi van, ha haragszik, vagy csak a gyász. Vett egy mély levegőt és lehunyta szemeit. Itt az idő Liz, most vagy soha!

Elvesztettem testem felett az irányítást és úgy cselekedtem, ahogyan a szívem akarta. Leütöttem Harry kezét, közelebb ugrottam hozzá és karjaimat a nyaka köré fontam. A hirtelen jött súly miatt lejjebb hajolt. Ajkaimat az övéhez nyomtam. Azokhoz az édes, telt és puha ajkakhoz. Megremegtek a térdeim, de nem hagytam magam az érzésnek. Harry teljesen leblokkolt. Először csak állt ott, majd kezeit a csípőmre tette és ujjait mélyen belém mélyesztette. Nyelve akaratosan férkőzött a számba, de nem bántam. Vágytam rá. Göndör, puha hajába túrtam és megragadtam egy jó adag tincset a markomba. Zihálva húzta el a fejét és a szemeimbe nézett. Beharaptam alsó ajkam és visszaereszkedtem teljesen a lábamra. Elengedtem a haját, és a vállaiba kapaszkodtam.

- Ne haragudj. – böktem ki teljes zavaromban.

Harry megrázta a fejét és egy rövid csókkal, jutalmazta számat. Testemen végig futott a hideg és elléptem tőle. Az asztalomhoz léptem és az egyik könyvből kihúztam a lapot miről Harry beszélt. Feltartottam a levegőbe és rá néztem.

- Öhm.. Erről beszéltél?

- Igen ez az. Akkor áthoztam. – bólintott – Nem is zavarlak. Majd beszélünk.

- Jó. – tette vissza – Ha szeretnél beszélgetni, mesélni.. Szívesen meghallgatlak.

- Köszönöm.

Érezhető volt a zavar. Mind a ketten teljesen zavarban voltunk. Harry intve elhagyta a szobám és becsukta maga mögött az ajtót. Sose fogom ki ismerni. Harry annyira titokzatos számomra. Meg akarom fejteni. Megismerni minden titkát és tudni mindent. Kihívást látok benne. De ez a csók.. Elvesztem tőle az eszem.

****

Az ágy szélén ültem, és a hajamat dörzsöltem. Utálom mikor nedves lesz a fürdés közben. Olyankor olyan rosszul érzem magam tőle, nyomasztó. A székre dobtam a törölközőt és hátra dőltem.

- Hey. – jött be Harry és becsukta maga mögött az ajtót.

- Mi az? – néztem rá.

- Figyelj Liz.. – túrt a hajába – Én nem tudom, hogy mi van velem. Tudom hogy ez zavaró lehet neked..

- Harry! – szóltam rá – Nyugi! Nincsen semmi gáz. Ha a csókra gondolsz, az az én hibám.

- Nem. – rázta meg a fejét mosolyogva – Isteni volt, nem pedig hiba.

Éreztem, ahogyan égni kezd az arcom. Harry lassan oda sétált hozzám és fölém mászott. Minden egyes alkalommal mikor közel kerül hozzám végig, méri a lila foltjaimat, amit okoztak nekem. Mintha abba reménykedne, hogy csak káprázik a szeme.

- Szeretnélek újra megcsókolni.

- Nem kell kérned. – nevettem el magam.

Közelebb hajolt és óvatosan megcsókolt. Ajkaink mohón mozogtak. Feljebb toltuk magunkat az ágyon és teljesen magamra húztam. Végre újra éreztem milyen meleg a teste. Olyan jó érzéssel tölt el. Szíve olyan hevesen vert, mint az enyém. Annyira kellemes volt érezni.

- Ugye ezt nem foguk megbánni holnapra? – motyogta csókok közben.

- Nem. Eszem ágában sincs. – húztam el a fejem.

- Holnap lesz a bál.

- Ott leszünk. – mosolygott.