Liz napokkal ezelőtt eltűnt. Scott éjjel nappal a
telefon mellett ül vagy éppen elment keresni. Gemma és Anya is kivettek
szabadnapokat, hogy Scott segítségére legyenek. Mindennél jobban segíteni
akarok nekik, de nem engedik, mert iskolába kell mennem. De persze ott mind
végig csak az volt, hogy Liz hol lehet,
mi lehet vele és hasonló kérdések.
Ma van negyedik napja, hogy lelépett. A rendőrség
az egész országban keresi. Gemma felvett hazafelé autóval és haza hozott, ő
pedig a közeli városba ment kérdezősködni. Anya egy könnyű salátát dobott,
össze, míg Scott a pultnál ült és a telefonját bámulta. A napok alatt teljesen
elhagyta magát. Nem ment dolgozni, borostás arca volt, amit sose láttunk még.
Tegnap délután volt egy nagyobb kiborulása és azóta egy szót sem szólt még.
Igazán hasonlít Liz és Scott.
Sóhajtva mentem át a konyhába és leültem Scott
mellé. Megfogtam a vállát és egy bátorító mosolyt, küldtem felé, de semmi. Csak
vett egy mély levegőt és kezeibe temette arcát.
- Nem vagytok éhesek?
Scott megrázta a fejét, aztán én is jelezve
Anyának hogy nem kérünk. Ugyan úgy aggódtam érte, ahogy Anya. Nem evett semmit
se napok óta. Éppen szólni akartam valamit, amikor kinyílt a bejárati ajtó és
egyből oda néztünk. Liz lépett be rajta. Scott felugrott a székről és egyből
felé sietett. Előre nyújtotta karjait, hogy megölelje, de Liz nem hagyta.
Ellépett és karjait maga előtt összefonva kerülte mindenki tekintetét. Szemei
alatt sötét karikák voltak, haja kócos volt, ruhája szakadt. Arcán és kezein
voltak fekete piszok foltok, de egy lila folt volt, ami teljesen
megdermesztett. Fojtogatták. Tisztán kivehetőek voltak nyakán az ujjak nyomai.
Leengedte maga előtt a kezeit és felmentem az
emeletre. Végig követtem mozdulatait, amin látszott, hogy nagyon fáradt.
- Felhívom a rendőrséget. – mondta Scott és
visszasietett a telefonjáért.
- Majd nézd, meg ha kijött a fürdőszobából. –
fogta meg Anya a vállam.
Bólintva indultam meg felfelé. Hol lehetett eddig?
Kivel volt? Az bánthatta? Bementem a szobájába és leültem az ágyára. Sajnálom
szegényt. Először összetörik lelkileg, majd az Anyja hazugsággal tömi meg a
fejét. Négy napig kint volt az utcákon, bántották, nem aludt, kitudja evett-e
egyáltalán.
Halk nyikorgással nyílt ki az ajtó és Liz lépett
be rajta törölközőbe csavarodva. Látta hogy ott vagyok, de nem szólt semmit.
Lassan becsukta maga mögött az ajtót és a szekrényéhez ment. Kivett belőle egy
pólót és egy melegítőnadrágot. Elfordítottam a fejem, ahogyan ledobta a földre
a törölközött. Hallottam, ahogyan felém, jön, majd megfogja a kezem. Nem mertem
felé nézni, kitudja, hogy pár másodperc elég, volt-e ahhoz hogy felöltözzön.
- Nézz rám, kérlek. – súgta.
Gondolkozás nélkül rá néztem és elkerekedtek a
szemeim. Gyönyörű bőre tele volt zúzódásokkal, sebekkel. Elengedte a kezem, és
az arcomra helyezte tenyerét. Végig húztam ujjam a derekán, lévő seben, mire
felszisszent.
- Liz..
- Mit látsz Harry? – szipogott.
- Egy gyönyörű lányt.
- Ne mondd ez.. – csuklott el a hangja és a földre
rogyott.
Egyből elé térdeltem és magamhoz szorítottam.
Zokogott. Törékeny teste teljesen az enyémhez nyomódott.
- Mi történt? Hol voltál?
Nem válaszolt, csak karjait a nyakam köré fonta és
a mellkasomba fúrta fejét. Felhúztam magammal az ágyra és óvatosan a matracra,
fektettem. Haja szétterült a párnán és könnyes szemekkel nézett rám.
- Ki bántott Liz? – néztem a szorongatás nyomait
bőrén.
- Egy ember. Nem ismerem. – törölte meg a szemeit
– Meg akart erőszakolni. Harcoltam vele, és ez lett.
* pár nappal
ezelőtt – Elizabeth szemszög *
Hűvös szél fújt az üres utcán. A félhomály kissé zavarossá
tette látásom a könnyeim mellett. Szorosan a mellkasom előtt összefontam
karjaim és beálltam az egyik ház tövébe. Sóhajtva döntöttem a fejem a
téglafalnak és lehunytam szemeim. A kukák felől egy nagyobb csörömpölés tört
fel. Nagyot nyelve ugrottam meg és figyeltem arra. Egy férfi állt fel,
megigazítva a sapkáját. Talán harminc év körüli lehet. Mosolyogva nézett rám és
felém sétált. Ha most elmenekülök talán utánam, fut és elkap.
- Hello, eltévedtél?
- Öhm.. Nem. – ráztam a fejem – Csak a szél elől
akartam egy kicsit megbújni a ház mögött.
- Oh, sokan csinálják ezt.
- Itt élsz? – néztem rá.
- Igen, már évek óta az utca az otthonom, nem
olyan rossz, kivéve a telet. Az nem olyan jó.
Csak úgy dőltek belőle a szavak. Megfogta a karom
és beljebb húzott. A kukák között volt egy ajtó. Az épületbe vezetett ahol nem
volt egyedül. Három ember volt rajta kívül még. Egy tíz évvel idősebb nő állt a
falnak dőlve, és két férfi kártyázott egy törött asztalnál. Ahogy a mellettem
lévő személy köhintett, felénk néztek.
- Ő itt Matt, a kártyapartnere pedig Brad és az
egyetlen nő is tagunk Rose. Én pedig Caleb vagyok.
- Hello, Liz. – intettem feléjük.
- Szia szépség, honnan jöttél?
- London. – válaszoltam.
- Sokan jönnek onnan mostanság. – köpte a szavakat
szinte Brad – Kidobtak otthonról?
- Elszöktem.
- Pff, ameddig nem veszítesz el mindent, kicsi
lány addig nem értékeled. – fintorgott Rose és végig mért – Gondolom valami új
gazdag kis picsa vagy.
- Ez nem igaz! – vágtam rá – Sose voltam
elkényeztetve.
****
- Szóval ti itt éltek? – néztem Caleb közeledő
alakját.
- Igen, én öt éve, Brad három, Rose és Matt pedig
más fél éve. – nyújtotta át a vizet.
- Köszönöm. – vettem el tőle – És miért?
- Meghaltak a szüleim és egyedül maradt. Nem
tudtam lábra állni és ez lett a vége.
- Ühm.. Sajnálom.
Miután ittam a palackból lehajtott fejjel, néztem
a betonalapzatot. Az ablak helyére dőltem. Éreztem, ahogyan Caleb néz, de nem
akartam rá nézni. Üres volt az épület, mert a többiek elmentek ételt szerezni.
Sóhajtva fordultam meg és kinéztem. Talán nem kellett volna úgy elrohannom és
innom. Apa és Én minden vitát megbeszéltünk eddig, de ez most valamiért fájt.
Lehet, hogy Anya volt az, aki hazudott nekem és nem igaz, amit mondd.
Egészen jól elvoltam a gondolatimban, addig a
percig, amíg Caleb keze nem vándorolt a combomra, majd onnan fel a fenekemre.
Ijedten néztem rá, mire ő csak vigyorgott és megmarkolta. Egy erős mozdulattal
magához rántott és a falnak nyomta a testem. Kezeimet a falnak szorította, és a
nyakam csókolgatta. Csípőjét szorosan hozzám nyomta és éreztem domborulatát.
Ellenkezve rúgtam bele a sípcsontjába, amire erősen megszorította a kezem és
felszisszentem.
- Engedj el! – mocorogtam a szorításában.
Nem mondott semmit csak morogni kezdett, pont,
mint az éhes kutyák, akik húst kapnak. Felemeltem a lábam és térdel a
legérzékenyebb pontjába ütöttem. Egyből elugrott tőlem és előre görnyedt.
Ijedten álltam előtte, majd oldalra fordultam és rohanni kezdtem. Egyik
helységből a másikba mentem, majd újra ott volt előttem. Dühös volt. Elkapta a
torkom és a falnak szorított. Ujjaimat a karjába nyomtam és próbáltam ellökni
magamtól. A bőröm égett és könnyek gyűltek a szemembe. Mibe keveredtem már megint? Ökölbe szorítottam a kezem és behúztam
neki egyet. A hirtelen jött ütéstől megingott így elengedett.
- Te mocskos ribanc.. – sziszegte.
Elkapta a hajam és a földre dobott. Fájdalmasan
estem a mellkasomra, amitől felnyögtem. Hátra rántotta a fejem és tépte a
hajam. Szabad kezével a derekamhoz kapott és erősen szorított. Sírni kezdtem a
fájdalomtól, amit éreztem. A mellkasom, a karom, a fejem, a térdem, a derekam.
Mindenem sajgott a fájdalomtól. Lehunytam a szemeim és némán sírtam. Semmi mást
nem akarok, mint hogy Harry itt legyen és átöleljen. Ha itt lenne Ő, megvédene.
- Caleb enged el! – ordított rá Rose – Normális
vagy?
- Kussolj!
- Enged el! – húzott elő egy bicskát a zsebéből és
felénk jött – Kurvára engedd el a lányt, vagy komolyan mondom, hogy kapsz egy
szép és fájdalmas sebet te elmebeteg.
Caleb elengedte a hajam és a derekam. Hallottam,
ahogyan ellép tőlem. Rose felsegített a földről. Belém karolt és lementünk a
földszintre.
- Jól vagy?
Nem válaszoltam. Nem tudtam mit mondani és nem
mertem megszólalni sem. Kimentünk az utcára és elkísért a fő útig. Nem szóltunk
egymáshoz semmit, se csak néha végig nézett rajtam. A kezembe nyomott egy
palack vizet és valami pékárut. Hümmögve fordult vissza és elindult az
épületbe. Fejem felé fordítottam és némán eltátogtam felé a köszönöm szót. Letöröltem a könnyeim és
haza indultam. Szerencsémre nem volt nem forgalom a fő úton, így nem kellett
annyira félnek az autóktól.
* jelen
*
A hátamon feküdtem a puha ágyamon és néztem,
ahogyan Harry fölöttem, támaszkodik végtagjain miközben a zúzódásaimat,
vizsgálja szemeivel. Észre vettem hogy a nyakamon lévő ujj nyomoktól megfeszült
az állkapcsa. Mutatóujjam végig húztam gyengéden állkapcsa vonalán. Lehunyta a
szemeit és előrébb hajtotta a fejét, amitől haja a homlokába hullott.
- Jól vagyok Harry.
- Annyira sajnálom, hogy nem voltam melletted.
- Nem tudtál volna.
Felnyitotta zöld szemeit, amik a fájdalomtól és a
bánattól csillogtak. Már éppen mondtam volna neki valamit, amikor kopogtak az
ajtómon. Mind ketten a hang irányába néztünk, de nem nyitottak be.
- El kell mennünk a rendőrőrsre, majd jövünk,
kérlek, ne menjetek sehová. – mondta Anne.
Lehunytam a szemeim és sóhajtottam egyet. Annyira
jó végre, az ágyamban lenni, biztonságban érezni magam. Kezeimet Harry
csípőjére tettem és megpróbáltam magamra húzni, hogy beterítsen, de nem
engedte. Erősen tartotta magát.
- Nem fekszem rád Liz. Nem akarok fájdalmat
okozni.
- Kérlek. Ölelj át szorosan. Most csak ezt
szeretném.
- Akkor cseréljünk helyet.
- Harry, kérlek.
Hezitált pár másodpercig, majd lassan és óvatosan
rám feküdt. Arcát a mellkasomra tette és átöleltem a nyakát. Éreztem, hogy
tartja magát mellettem a kezeim, így nem sokáig vártam, azzal hogy elengedtem
és kihúzzam alóla a kezeit. Teljes testével rám nehezedett és fogtam a kezét.
- Összenyomlak. – súgta.
- Nem érdekel.
Így feküdtünk sokáig, míg nem megéreztem, hogy
Harry mozogni kezd és elnyomta magát újra. Nagyokat pislogva nézett rám.
Legördült rólam és mellém ült. Lenyúlt az ágy végében lévő takaróért és rám
tette. Értetlenül néztem rá, majd egy
apró mosolyt küldött felém.
- Pihenj. Ha már nem öltözöl fel.
- Hupsz.
Éreztem, ahogyan arcomat elönti a pír, mikor
rájöttem, hogy egy szál fehérneműben vagyok még mindig.
****
Fájt minden egyes porcikám. Zsibbadtak a
végtagjaim és a fejem. Mikor Harry itt hagyott aludni, álmosnak éreztem magam,
de miután lehunytam a szemem csak azt a mocsok embert láttam magam előtt. Caleb
mindig a szemem előtt lebegett azzal a gyilkos tekintetével. Bele se merek
gondolni mi lett, volna, ha Rose akkor nem jön.
Oldalra fordultam és akkor vettem észre, hogy
csörög a telefonom. Gondolom Harry halkította le, mikor elaludhattam. Ásítva
nyúltam értem és hunyorogva olvastam el a nevet rajta. Liam.
- Igen? – vettem fel.
- Liz! Szia!
Mondd, azt hogy jól vagy.
- Szia. Igen, jól vagyok. – dörzsöltem meg a
szemem – Miért?
- Harry
annyira megstrapált volt a napokban, aggódtam, hogy veled van valami. Meg hát
nem is láttalak.
- Ühm.. Ez egy kicsit nagyon bonyolult helyzet
Liam. Tény hogy nem voltam itthon, de jól vagyok.
- De már
otthon vagy?
- Igen, nem rég keltem fel. Nyugalom.
- Akkor jó.
Holnap találkozzunk! Szia!
Ledobtam a párnára a telefont és kiszálltam a
meleg ágyamból. A folyosó felé vettem az iránt, de szemeim megakadtak a
tükörben visszanéző lányon. Szorítások, ütés nyomok mindenhol. Nem túl szép
látvány. Előre dobtam a hajam, hogy valamennyire takarja a nyakamat, a székről
felvettem a pulóverem. Sóhajtva néztem magamon végig és erőt vettem magamon,
hogy szembesüljek Apa és Anne aggódásával. Kinyitottam az ajtóm és kinéztem.
Sehol senki. A nappaliból, felszűrődő hangokból ítélve együtt tévézik mindenki.
Lassan ballagtam végig a falépcsőfokon és megálltam a nappali boltíves ajtaja
előtt. Valami kvíz műsort néztek. Vettem egy mély levegőt, lehunytam a szemeim
és besétáltam. Mindenki rám nézett. Aprót intettem feléjük és Apa felállt a
helyéről. Oda jött hozzám és egy szó sem szólt. Karjait szorosan körém fonta és
magához szorított.
- Figyelj kicsim, nem fogunk kifaggatni. Persze,
érdekel minket, hol voltál, de ha nem mondod el, nem kell. A lényeg hogy jól
vagy és újra itthon tudunk.
Jól esett az, amit mondott. Bólintottam és arcomat
a mellkasába temettem. Olyan jó volt újra érezni Apa illatát. Kiskorom óta ez
az egyetlen olyan dolog, ami a földön tart. Sőt, Ő az egyetlen.
****
Úgy volt, ahogyan Apa mondta. Semmit sem
kérdeztek. Egész este csak ültünk a műsor előtt és jókat nevettünk a
válaszokon. Felidéztünk pár vicces történetet a nyaralásból is, majd szép
lassan egyre kevesebben lettünk. Először Gemma ment el aludni, majd Apa és
Anne. Felhúzott lábakkal ültem a fotelban a pokróc alatt, míg Harry a kanapén
volt szét feküdve. Tudom, hogy csak azért nem ment még aludni, mert itt vagyok.
Párszor hozzá szóltam és csak hümmögés vagy morgás volt a válasz rá. Félig
álomban volt már.
- Harry menj fel nyugodtan.
- Minek? – jött kis késéssel a kérdése.
- Azért mert félig alszol. – kuncogtam.
- Olyan viccesnek találod?
Felálltam a helyemről és oda mentem hozzá.
Megfogtam a kezét és felhúztam. Kérdőn nézett rám, majd ölébe rántott. Fáradt
volt. Látszott rajta mennyire kimerült minden hogy.
- Annyira aggódtam érted.
- Jól vagyok és voltam. – mosolyodtam el.
Átöleltem a nyakát és magamhoz húztam őt. Éreztem,
ahogyan mély levegőt vesz, és haja csiklandozza a bőröm. Hosszú ujjai a
derekamat cirógatták és lassan dőlt a kanapé támlájának.
- Aludnál ma velem? – suttogta – Csak hogy tudja
biztonságban vagy.
- Igen. – bólintottam.
****
Harry nagyon sok ideig a hajammal játszott. Mikor
ráunt átölelte a derekam ás szorosan magához húzott. Egyik lábam átdobtam a
csípőjén, és a mellkasát simogattam.
- Jó illatod van. – dörmögte.
- Aludj már.
- Nem akarok. Végre itt vagy.
- Holnap is itt leszek, utána is és utána is.
- És ha nem?
- Miért mennék el?
- Sose tudhatom Liz. Te vagy az egyetlen lány,
akiben bízom, és akivel együtt akarok lenni.
- Harry.. Most már nagyon fáradt vagy. Nem tudod,
miket beszélsz.
- De igen. – motyogta – Annyira más, vagy mint a
többiek. Benned van kihívás.
Nem akartam tovább hallgatni hogy „istenit”, így
felnyúltam az arcához és befogtam a száját. Fájt, hogy Harry tökéletesnek
látott számára. Nem akarom. Csalódna bennem, elhagyna. Nekem szükségem van rá,
de legbelül szeretem Őt. Az utóbbi
időben csak ő volt az, aki a lelket tartotta bennem. Még most sem értem hogy
történt ez az egész. Alig három hete megöltük volna egymást. Most pedig itt
fekszem az ágyában újra, és szorosan egymáshoz vagyunk bújva. És még
undorodtunk a másik megérintésétől is. Már nem telik úgy el nap, hogy nem
ölelnénk meg egymást, hogy nem feküdnénk be a másik ágyába rövid ideig. Félek,
hogy belé esek. Hogy szerelmes leszek teljesen. Félek a szerelemtől.
Ujjai a derekamba mélyedtek és mellkasomhoz nyomta
fejét. Aludt. Ujjaimat a hajába fűztem és göndör tincseivel játszottam.
Élveztem minden egyes pillanatot, ahogyan kemény mellkasa hozzám ért, teste
melege melegített és illata bódított. Miért utáltam? Egy idióta „osztály
szabály” miatt? Gyerekes.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése