26. fejezet - Valami plusz

- Napok óta olyan furcsa vagy. – néztem, ahogyan Harry az asztalnál ülve lökdösi ujjával a tányéron lévő paprikát.

- Hm..

- Harry.. – próbáltam vissza rángatni a jelenbe – Hé!

- Mi az?

- Én is ezt kérdezem.. Baj van?

Nem szólt semmit csak egyenesen bámult rám. Mi lelte? Hátra dőlt a széken és a plafont bámultam. Nem tudtam, mit tegyek. Hozzá szóljak? Oda menjek hozzá? Egyiket se láttam jó ötletnek.

- Valami megváltozott. – nézett újra rám – Olyan furcsa valami.

- Micsoda?

- Mi. – dőlt előre, szinte szenvedett a széken – Egyszerűen valami hiányzik. Olyan laposnak érzem magunkat.

- Szóval.. Bajod van velem? – vontam fel a szemöldököm.

- Nem.. Illetve nem tudom. Istenem! – támasztotta meg fejét a tenyerében – Liz én nem tudom. Valami plusz eltűnt.

- Unalmas vagyok már igaz? Harry ha nem akarsz velem lenni, inkább mondd meg.

- Hidd el, veled akarok lenni. De én nem ebbe az emberbe szerettem bele, aki most velem szemben ül.

És hirtelen újra azt éreztem, nem felelek meg senkinek. Mindenki mást akar bennem látni nem azt, aki vagyok. Ugyan, én magam sem tudom, ki vagyok és milyen az igazi Én. Tudom, hogy akkor vagyok a legboldogabb, ha nincsenek korlátok. Pontosan olyan vagyok, mint egy madár. Én csak akkor vagyok boldog, ha nincs körülöttem ketrec. Sóhajtva toltam el magam az asztaltól és felálltam a székről. Harry rám kapta kétségbe esett zöld szemeit.

- Liz..

- Ma nem szeretném, hogy velem gyere. Jó?

- Most ne haragudj már rám..

- Harry, én csak a barátaimmal akarok ma lenni. Ennyi. Nem mondtam ezzel semmi sértőt szerintem.

- És még is mit csináljak egyedül? Csak, mert emlékeztetlek a család haza ment Londonba. Bele értve a nagyidat is.

- Nem tudom. Találd fel magadat.

És ezzel be is fejeztem a társalgást kettőnk között. Felment az emeletre és felöltöztem. Magamra zártam a fürdőszoba ajtaját és a tükör előtt állva csak arra tudtam gondolni, milyen hamar is zátonyra futott a kapcsolatunk. Csak tudnám mi az a plusz, amit ő emlegetett. Pár napja még más volt minden. Egy lépést nem tudtam meg tenni nélküle, most meg mintha itt se lenne.

- Liz.. – kopogott az ajtón – Bemehetek?

- Ha benyalni akarsz, nem. – válaszoltam.

- Nem akarok, csak beszélgetni szeretnék.

Ellépve a tükör elől nyitottam ki az ajtót és bejött. Visszaálltam előző helyemre és tovább csináltam a hajamat. Sokáig csak némán figyelt és semmi jele sem volt, hogy mi ma még beszélünk. Mikor a sminkemet csináltam oda lépett hozzám és megfogta a vállamat. A tükörből pillantottam rá és kissé bánatosan nézett rám.

- Csinos vagy.

- Köszönöm. – válaszoltam.

- Mi lenne, ha ma este elmennénk valahova? Étterem vagy valami..

- Nem tudom, mikor jövök haza. – tettem le az ecsetet a kezemből és felé fordultam.

- Haragszol rám igaz?

- Nem. – ráztam a fejemet – Miért haragudnék?

- Mert olyan távolság tartó lettél.

- Harry, pár napja ugyan ezt csinálod. De legalább most elmondtad mi a bajod. Vagy is hogy Ki.

- Hagyd abba. – nézett rám kissé ingerülten.

- Megyek. – nyomtam fel magamat és az arcára pusziltam – Majd jövök.

****

/Hanna szemszög/

- És még is mit fogsz nekik mondani? Meglepetés? – nézett rám Liam, mikor becsöngettem.

- Akár. – vontam meg a vállaimat mosolyogva – Lehet, végre lefeküdtek és ajtót, sem nyitnak.

- Jobban fel vagy dobva, mint amikor haza engedtek.

- Jobban is örülök nekik, már hiányoztak.

Az ajtó felé fordultam mikor kinyílt és Harry ijedt, de ugyan akkor döbbent tekintetével találkoztunk. Mosolyogva ugrottam a nyakába és félre nyomva az utamból léptem be és barátnőm nevét kiabáltam, de nem jött válasz. De még csak ő magam sem jött. Harry szótlan volt és becsukta Liam mögött az ajtót. És szürke melegítő volt rajta, fehér pólóval. Haja kócos volt és szinte látni lehetett rajta, hogy ma még igazán semmit se csinált maximum evett.

- Liz hol van?

- Mh.. – nézett fel az emelet felé – Már nagyon régen a barátainál van.

- És téged nem vitt? – vettem le a csizmám.

- Ami azt illeti.. – vakarta a fejét.

- Mit csináltál? – nézte Liam komolyan.

- Az utóbbi napokban olyan furcsa volt minden és ma reggel elmondtam neki, hogy hiányzik valami belőle. Aztán azt mondta, ne menjek vele, és hogy nem haragszik, de még is távolság tartó volt aztán elment, a telefont kikapcsolta azt nem mondta, hol lesznek és aggódom is érte. – hadarta el egyetlen levegővel aztán mély levegőt vett majd újra kezdte – Én nem akarom őt elveszteni, de akkor is valami nem oké velünk, nem tudom miért ezrem ezt, de ah. Már a fejem fáj ettől annyit, gondolkoztam rajta.

- Hű. – néztem rá – Sokat tudsz hadarni.

- Tudod milyen Liz.. Neked kéne a legjobban tudni. Ha valami bántja sem fogja elmondani, és ha valaki megbántja azt se akarja kimutatni.

- Na ez az! – nyögte ki – Nekem ez nem tetszik! Liz annyira más lett. És a vad és erősnek mutatom magam, de még is sírok lányba estem bele! Most meg annyira.. Ühm.. Nyugalmas, szürke kis egér lett. Ilyen másban is van.

- Ezzel csak egy baj van. – néztem őt, ahogyan leült a lépcsőfokra – Eddig mindenki el akarta nyomni benne a vadságot, a szabadságot és mire hozzá szokik nem lesz jó annak, akit a legjobban szeret. És akkor csodálkoztok, hogy szerencsétlen nem tudja el dönteni, mit akar. Senki sem hagyja érvényesülni.

- Igazad van. – sóhajtott.

/Elizabeth szemszög/

- Szívem, nem kell semmivel sem törődni. – tette elém Cameron a következő koktélt.

- Ah, de ha azt se tudom, ki vagyok, akkor mások honnan tudják?

- Ezért kell ma visszatérned igazán hozzánk. – vágta rá Lilly – Így hát igyunk is!

Mindenki a magasban emelte a poharát és mosolyogva nézett egymásra. Mennyire más volt, mint régebben a lányokkal. Itt nem az volt a cél, hogy minél jobban lerészegedjünk. Csak jól éreztük magunkat.

- Jól kell, hogy tartsuk magunkat, ha már délután iszunk. – nevetett Dana.

- És iszunk! – mondta Hope és lehúzta a rövid italt, ami a poharában volt.

És így tett mindenki. A koktél mellé kaptunk egy kis pohárban rumot. Halk zene szólt a hatalmas házban, mivel Cameron szülei nem voltak itthon, így itt tartottuk meg az összejövetelt. Kissé kívül állónak éreztem magam, mivel újra a régi időkről beszélték és arról, hogy milyen játékokat találtak ki ilyen közös összejöveteleken. Mivel Pete felhozta pont az egyiket, így ki kellett, hogy próbáljam. Lilly maga mellé ültetett a földre és kíváncsian néztem fel a fiúkra. Mindegyik levette a pólóját és öt másodpercem volt végig, nézi őket és emlékezni rájuk. Dana bekötötte a szememet és elmagyarázták, hogy keressem meg az adott személyt, akit mondanak. Ha nem találom, akkor minden egyes rossz válasznál, mindenki iszik. És van egy olyan érésem, hogy nem akarják egy hamar befejezni majd ezt. Végig húztam az első fiú hasán a kezem, és egyből tudtam ez biztosan nem Jason. És valahogy igazam volt, hiszen nem ittunk. Próbáltam vissza emlékezni, milyen Jason teste, de valamiért csak Harry volt előttem. Az, ahogyan az ágyban rajta ültem és mosolyogva nézett fel rám mikor a mellkasára rajzoltam az ujjammal. A francba is vele! Tegyen, amit akar, nem fogok rajta agyalni. Nem fogom miatta elrontani a kedvemet.

- Ez? – kérdeztem bizonytalanul.

- A francba Elizabeth! – nevetett Hope – Azt hittem iszunk ma.

- Akkor Te jössz! – mondta Lilly és levette fejemről a sötét sálat.

- Liz, mond meg kit, találjon meg.

- Hmm.. – néztem rajtuk végig – Legyen Dave!

- Hé ez nem ér! – mondta Hope – Dave és Pete teste szinte ugyan olyan..

- Mivel ikrek vagyunk. – nevetett Pete.

Dave távolabb állt a többiektől így Hope sose találta meg a sorban, ezért mindig csak ittuk a rövid italokat. A tizedik kör után Lilly mondta, hogy Dave nem lesz meg így Hope adja fel. Mikor levette a sálat a szeméről akkor tűnt fel neki, hogy egy féllépésnyire volt a sortól Dave. Lilly szorosan ölelte a nyakamat, amíg a fiúk eltűntek a tágas szobából. Csak az tűnt fel nekünk, hogy túl nagy a csend. Hope és Dana az emeletre rohantak, hogy megkeressék őket, de semmi. Hope elvette az asztalon lévő vodkás üveget és a kezemet megfogva mentünk hátra ahol a belső medence volt. Útközben végig ment rajtunk, lányokon az üveg, aminek több mint a fele el is tűnt. Hope hirtelen engedte a kezemet, mikor a medencéhez értünk és akkor vettem észre, hogy Cameron bedobta őt. És akkor már nem volt hová menekülnöm. Jason elkapta a karom és nekifutásból ugrott be velem. Nevetve jöttünk fel a felszínre és néztem a lányokat, akik maguktól ugrottak inkább be. Pete berohant a folyosóról és két üveg volt nála, azt egyikben vodka volt a másikban pedig pezsgő.

/Harry szemszög/

- Banyek mekkora ház. – nézte Hanna ámulattal – Lemerem fogadni, itt külön személyzet van.

- Remélem, itt lesznek. – csöngettem be.

- Szerintem igen. – nézett fel Liam és az egyik ablakon és melltartó repült ki éppen.

Hanna hangosan felnevetett és a testvérére nézett. Istenem, megint mit csinálhatsz te nő? Az ajtó kinyílt és egy fekete ruhás hölgy állt előttünk, aki kedvesen beszélt hozzánk. Egyszer csak Cameron jelent meg a háttérben és rám pillantott. Kissé sápadt lett, majd próbált úgy tenni mintha itt se lennék, de nem bírt. Sóhajtva jött oda és beengedett minket.

- Figyelj.. – fogta meg a vállamat – Liz, most túl jól érzi magát, ahhoz hogy veled beszéljen. Megbántottad.

Csak úgy bűzlött a vodkától. Fél meztelen fiúk csúsztak végig a korláton, és egyből kiszúrták mögöttem a lányt, akit még sose láttak. Hanna szerencsére jól viselte ezt az egész helyzetet, hogy részeg fiúk nyomultak rá. Egy régebbi szám kezdett el hangosan szólni az emeleten mire elindultam a hang felé. Cameron kapkodva szedte utánam a lábait és megfogta a karom mikor az emeltre értünk.

- Hagyd azt a lányt ma! Harry hagyd, hogy szabad legyen.

- Én csak tudni akarom, hogy rendben van-e. – néztem hátra rá.

Kinyitottam magam előtt az ajtót és akkor láttam, hogy a lányokkal teljesen megőrültek. Liz egy fehér ruhában volt, ami nagyon jól állt neki. Egy bőr kanapén ugrált térden és a számot énekelte, miközben a lányok az ágyon ugráltak és tomboltak. Észre se vettek minket annyira be voltak felejtkezve a zenébe, a táncba, és abba hogy jól érezzék magukat. Ahogy néztem, hogy Liz táncol és énekel, hirtelen rájöttem, hogy ez hiányzott. Ez volt az a valami plusz, amit annyira kerestem benne. Mikor végre lett a számnak felénk pillantottak. Liz meglepődve nézett rám. Míg a többiek szinte részegek voltak este hétkor, Liz teljesen józan volt. Ő csak jól érezte magát, úgy ahogyan eddig is kellett volna. Pont mikor indultam volna hozzá, Hanna viharzott be mellettem és felre lökve futott Liz felé. Egymás nyakába borulva ölelték egymást és dülöngéltek. Hatalmas mosoly ült mind a két lány arcán.

****

- Igazából, nekem ők túl elitek. – fűzte hozzá Liz ahogyan, az asztál ülve, vacsoráztunk – Persze, jó volt visszatérni hozzájuk, de istenem.. Olyan baromságokat csinálnak. Ők nem buliznak vagy érzik jól magukat. Ők egyszerűen perverzek és szerintem csinálták már csoportosan.

Ahogy ezt meghallottam, félre nyeltem a teát és köhögni kezdtem. Mind a hárman rám kapták a tekintetüket és próbáltam leküzdeni, hogy meg ne fulladjak. Hanna és Liam felnevettek a reakciómon, amit a csoportos együtt létre biztosítottam így. Liz csak mosolygott, majd tovább evett.

- És mi van otthon? – kérdezte Liz.

- Liam és Amelia már majdnem járnak. – mondta hatalmas boldogsággal Hanna.

- Hanna! – szólt rá Liam, kissé zavarba jőve.

- Komolyan? – örült meg Liz – Ez egy szuper hír!

- Még nem hivatalos meg semmi. Csak voltunk kétszer randin.

- Oh igen és mind a kétszer smároltak.

- Hanna, most már komolyan pofa be.

Felnevettünk, azon, ahogyan próbálta Liam a húgát csitítani, de nem ment neki. Reggel óta Liz és Én nem is beszéltünk semmit se. Haza úton se társalgott velem. Néha megfogta a kezemet, de semmi más. Hiányzik a hangja. Azt, ahogyan hozzám szól. Segítettem neki rendbe rakni az asztalt, míg a vendégeink felmentek az emeltre lefeküdni és zuhanyozni. Éppen befejezte a mosogatást, amikor hátulról magamhoz öleltem őt és arcomat a nyakába dugtam. Kuncogva tette le a szivacsot és próbált szabadulni tőlem, de nem bírt. Végig csókoltam puha bőrén és magam felé fordítottam.

- Mindent visszavonok Liz.

- Hm?

- A reggeli dolgokat. Láttam azt, ahogyan ma felszabadultam mozogtál és énekeltél. Azt a fajta vadságot és szabadságot szerettem meg annyira benned, és ma újra láttam. Elfelejtettem, hogy attól nem leszel olyan, ha négy fal közé kényszerítelek. Neked élned kell.

- Harry..

- Nem Liz, így gondolom. Tudom, hányszor mondtad otthon, hogy menjünk el egy estére táncolni, vagy csak nézzünk be egy buliba. De én nem akartam.

- Akkor.. Most ez az jelenti, hogy még is csak szeretsz?

- Eddig is szerettelek. – nevettem el magamat.

- Már azt hittem ki fogsz dobni. – ült fel a pultra és lábait csípőm köré fonta, kezeit pedig a nyakam köré.

- Nem szabadulsz meg tőlem. Nem ilyen egyszerű engem lerázni Liz. – csókoltam meg.