- A lényeg, hogy jobban vagy. – mosolyogtam,
miközben a fülemhez tartottam a telefont.
- Igen,
holnap este haza mehetek, hogy az ünnepeket otthon töltsem. – válaszolta
Hanna - Miért nem voltál bent napok óta?
Hiányzol.
- Hát.. Nem vagyok otthon. Eljöttem a Nagyihoz.
- Összevesztél
valakivel? Vagy mi?
- Csak haza akartam jönni. De nyugi, minden oké.
- Hát
sajnálom, hogy nem vagy itt. De, majd ha haza jössz. – nevetett fel – Mennem kell, itt az orvos. Majd beszélünk!
Szia!
Szóval ez lenne az igazi Hanna? Aki boldogan nevet
mindenen és nem fél a másiknak azt mondani mennyire hiányzik neki? Az évek
alatt még csak meg se kérdezte, hogy vagyok, most pedig minden apró részletet
tudni akar. De nem bánom. Végre minden kezd helyre jönni. Normális barátaim
vannak, egy családom van és egy szerelmem. Mindig azt gondoltam akkor vagyok
csak, jól ha drogozok és iszok. De ez nem így van.
- Elizabeth! – jött be Nagyi a szobámba – Elmegyek
a boltba, eljössz velem?
- Persze. – bólintva ugrottam fel az ágyról.
/Harry szemszög/
- Haver ez őrültség. – sóhajtott Liam – Most minek
lépsz le te is? Biztosan pár nap múlva mentek oda.
- Apán kívül, soha nem hiányzott még így senki
sem. – fordultam felé.
- Beszélj az Apjával. Biztosan tervezi hogy az
ünnepre utána mentek.
- Ma akarok menni. Nem szóltam neki. Meglepetés
akarok lenni.
- Te komolyan mondom rózsaszín burokban vagy. Nem
észleled a valóvilágot.
- Ne mondd azt, hogy neked még nem hiányzott
ennyire senki.
- Nem mondom, mert akkor hazudnék.
- Jó.. – vakartam meg a fejem – Most nem erre
számítottam, így nem tudok mivel visszavágni.
Liam elnevette magát és átkapcsolta a tévét.
Egymás után tömködtem be a ruhákat a táskámba és csak azon járt a fejem, hogy
végre ma látni fogom. Teljesen a függő lettem. Így bele gondolva nehéz lenne
Hanna sorsa az elvonón. Mintha Liz is valami féle anyag lenne számomra.
- Hanna haza fog jönni. Nem várod meg?
- Liam én menni akarok, minél hamarabb. Amíg nincs
itthon senki, és nem akarnak feltartani.
- Hallod.. – ült fel az ágyamon – Amúgy ti már
lefeküdtetek?
- Most, ez hogy jön ide?
- Csak egy ártatlan kérdés. – emelte fel megadóan
a kezeit.
- Nem. – sóhajtottam – De már közel vagyunk ahhoz
a szinthez. Mert ugye minden kapcsolat szintekből áll és..
- Ennél szarabb dumát még tőled nem hallottam. –
nevetett fel hangosan – Harry.. Komolyan.. Szintek?
- Hagyjál. – forgattam meg szemeim.
Liam felállt az ágyamról mikor csörögni kezdett a
telefonja és kiment a folyosóra. Mikor betettem az utolsó pólómat is a táskába,
kicsit megálltam. Csak bámultam a széthúzott táskára és ezernyi gondolat
száguldozott hirtelen a fejemben. Ezt érzik az emberek, mikor megszöknek?
Hiányt? Ezt érezte Liz mikor elszökött itthonról? Válaszokat keresnek..
Olyanokat, amiket sose kapnak meg az életben. Lehet én, sem kapok, rá magyarázatot, ha most utána megyek, de nem bírom tovább. Szükségem van rá.
Látni akarom, hogy jól van. A karjaim közé zárni.
- Hazz, szerintem még maradj. Megint hóvihar
várható. – lépett vissza Liam a szobámba – Apa is mondta, hogy sok járatot már
most töröltek.
- Menni akarok. – fordultam felé.
- Legalább várd meg, míg haza jön valaki. Kérlek.
– sóhajtott és a sáljáért nyúlt, ami a széken volt – Ne legyél újra olyan
önfejű barom, mint régen.
- Nem vagyok olyan. Vele nem állnál itt és
beszélgetnél. – vontam fel a szemöldököm – Megvárom hogy Scott haza érjen. –
pillantottam ki az ablakon – Ahhoz képest, hogy még csak délelőtt tíz van,
mintha este kilenc lenne.
- Ezért kérlek, hogy maradj nyugton. – igazította
meg a kabátját.
- Hová?
- Hanna. Hívott hogy szüksége van néhány dologra.
– nyújtotta a kezét és lepacsiztunk – Majd beszélünk.
- Oké. – bólintottam.
****
/Elizabeth szemszög/
A tálban lévő szószt kevergettem, miközben az
ablakon bámultam ki. Újra szakadt a hó. Régen nem esett ilyen sok. Vajon otthon
is ilyen sok esett már? Bár az egész országra ilyen időt jósoltak. Nagyi
mosolyogva állt mellém és a csípőjével óvatosan meglökött, hogy arrébb lépjek.
Kuncogtam, mikor ránéztem és letettem a fakanalat. Elvettem tőle a tálat és a
tűzhelyhez siettem, hogy kiszedtem a forró vízből a tésztát. Emlékszem
régebben, minden nap itt voltam a konyhában. Imádtam főzni és sütni. Mindent
Nagyi tanított nekem.
- Ria hány éves? – fordultam felé és leraktam a
pultra az üvegtálat.
- Kilenc. – felelte – A szülei a munkának élnek.
Igazi karrieristák. – nézett hátra a lányra, aki a nappaliban ült és mesét
nézett, majd közelebb lépett hozzám – Ria nem volt megtervezve. Azért is
ilyenek a szülők.
- Oh. – bólintottam – Szóval, ha úgy nézzük a
terhükre, van?
- Így is mondhatjuk. – sóhajtott.
- Nagyapa biztosan örülne neki. – nevettem el
magam – Neki is olyan fantasztikusan befonná a haját, mint nekem régen.
Emlékszel? – néztem ki az ablakon – Bele fonta a hajamba a fésűt, mert nem
tudta kiszedni. És mikor hat gumit tette a hajamba, mert nem értette, miért
szakad szét. – arcomra egy nagyobb mosolyt ült és a kertet bámultam – Mindig
oda csináltuk a hóembereket.
Nagyi semmit sem szólt, csak tovább csinálta az
ebédet. Tudom mennyire, hiányzik neki. Évek óta egyedül van. Biztosan örül
ennek a lánynak is, hogy legalább ő mellette van. Csak néztem, ahogyan a teát
csinálja, azt a teát, amit mindennél jobban szeretek. Hirtelen minden
felszakadt. Hogy mennyi mindent tettek értem. Anya helyett, ő volt az, aki
mindent megtanított, aki fogta a kezem, ha valami nem sikerült és bátorított.
Mellettem volt és őt is elmartam magam mellől valamilyen szinten.
Hirtelen indulva felé a karjaimat köré fontam és a
nyakába dugva arcomat sírni kezdtem. Sírtam hogy magára hagytam, amiért
megváltoztam. Az életem nagy részét neki köszönhetem. Simogatta a hátam és
csitítani próbált.
- Annyira sajnálom. – szipogtam – Sajnálom.
- Nyugodj meg kincsem. Nem kell semmit, se
sajnálod.
Úgy éreztem újra darabokra, hullok. Az a sok
minden, ami történt velem. Nagyi kellett ahhoz, hogy emlékezzek ki is, vagyok
igazából. Milyen az az Elizabeth aki, vagyok. Aki nem tört meg csak úgy, még ha
problémái is voltak.
- Gyere, kész van az ebéd. Ria is biztosan éhes
már. – mosolygott, ahogyan ellépett tőlem.
Könnyeimet letörölve bólintottam és kezembe vettem
az üvegtálat. Nagyi szólt a lánynak, aki kikapcsolta a tévét és már rohant is
az étkezőbe. Leült az asztalhoz és a tányérját nyújtotta. Nem volt túl beszédes.
Nagyival beszélt sokat, de rám még rám se néz sokszor. Mintha tartana tőlem
kicsit. Elvette a tányérját és szedtem neki. Halkan köszönte meg mikor elé
tettem és arcát az ételnek szegezte. Én is ilyen bizonytalan lettem volna
régebben?
- Ria a kedvencedet csináltuk. – mosolygott Nagyi
mikor mellé ült.
A kedvencét? Nekem
is ez a kedvencem.. Úristen, mi ütött belém? Nem lehet féltékeny egy
kislányra. Nem. Hivatalosan is az agyamra ment az itthoni levegő. Leültem a
helyemre, és a lányra néztem. Olyan kimért volt.
- És.. Ria ide helybe jársz iskolába? –
mosolyogtam rá.
- Ühm.. – tette le a villát és félve rám nézett –
N-nem. Egy bent lakásos iskolában tanulok.
- És az hol van?
- Dublin. – hajtotta le újra a fejét.
Hű.. A szülei elég rendesen távol tartják maguktól
ezt a lányt. Durva, hogy ilyen élete van szegénynek.
- Mami azt mondta te Londonban, élsz. Milyen az a
város? Sose voltam még ott. – jött bele a beszélgetésbe és újra rám nézett.
- London? Nagyon fényes. – kuncogtam – Zajos és
fényes. Csodás, sok nagyon szép hely van.
- Értem. – bólintott.
****
- És Harry? - mosolygott Nagyi - Eléggé aranyos
fiú. És a múltkor is szemmel tartott.
- Hát.. Ez bonyolult. - néztem ki az ablakon és
figyeltem a hóesést.
- Tudtam én, hogy itt nem csak barátság van. A
drága nagyid mindent kiszúr, még ha rossz is a szeme.
- Előtted semmit nem lehet eltitkolni. - nevettem.
- Otthon tudják?
- Maximum Gemma. De ő annyira nem foglalkozik
vele.
- Akkor még nem is hivatalos?
- Öhm.. Elvileg igen, gyakorlatilag is, csak Harry
nem akarja elmondani.
- Majd megbékél. - legyintett.
Bólintva ittam bele forró teámba és felhúztam a
lábaim. Egyszer csak Ria viharzott le a lépcsőn és futott be hozzánk.
Izgatottan ugrált egy helyben és az ajtó felé mutogatott. Mióta itt vagyok,
ebben a négy napban Ria végig itt volt. A szülei nagyon elfoglaltak és Nagyi
nagyon sokat vigyázz rá.
- Mami! Jött egy kocsi! - mosolygott izgatottan -
Lehet a szüleim?
- Nem tudom Édes, gyere, nézzük meg! - állt fel és
átkarolta a vállát.
Percekig ültem egyedül és figyeltem, ahogyan
gőzölög a teám. Hiányzott már ez a tea. Apa sokszor próbálta utánozni, de sose
sikerült neki. Mindig valami moslék íze lett. Hallottam mikor kinyílt az ajtó,
de nem szólt senki. Felálltam a székről és a előszoba felé mentem. Szinte lesokkoltam,
mikor meg láttam, hogy Harry áll ott. A kabátját dobta fel a fogasra és a
sapkáját levéve borzolta meg a haját. Annyira hiányzott már. A testem életre
kelt a punnyadásból és rohanni kezdtem. Mikor felnézett a földről, én már
ugrottam is felé. Hirtelen nem is találta meg az egyensúlyt és hátra borultunk.
Nevetve fúrtam arcom a nyakába és szorosan öleltem.
- Szia Liz. - dörmögte a fülembe - Hiányoztál, így
vonatra ültem.
- Buta vagy. - mosolyogtam, mint egy idióta - Mi
lett volna, ha eltévedsz, vagy elakad a vonat a hóban?
- Bármit megérsz nekem. - simított az arcomra -
Amúgy is.. Gemma az agyamra ment.
- Neked nincs is agyad. - csodálkoztam - Maximum
arra a káposztalére, ami ott van bent. - pöcköltem homlokon és lemásztam róla.
- De szemtelen lett valaki. - állt fel és egy
gyors csókot lopott.
Összekulcsoltam vele ujjaimat és boldogan húztam
fel az emeletre. Ennyire szerintem még soha sem örültem neki. Amikor felértünk
az emeletre, hogy szabad kezével a csípőmnél fogva magához húz. Nadrágja nedves
volt a hótól, ami ráesett. Nevetve fogtam meg azt a kezét is, amit a csípőmre
tett. Lábaink egyszerre léptek, míg el nem értünk a szobámhoz. Beléptünk az
ajtón és ledobta a táskáját a szekrényem mellé.
- Azt hittem legalább rendet raksz, hogy jövők. – hümmögve körbe nézett.
- Nem is vagyok kupis. – vágtam rá.
- Akkor ez mi? – vette le a kilincsemen lógó
melltartómat – Vagy ez azért van, ott hogy megtaláljam?
- Pff. – vettem el tőle – Amikor pakoltam a ruháim
oda akasztottam pár bugyival.
- Azt bezzeg nem hagyod kint. – pufogta, majd
elnevette magát.
- Örülök, hogy itt vagy. Kicsit magányos voltam
este az ágyban.
- Kicsit? – lepődött meg – Én nagyon.
- Nem volt kihez tolnod magad? – nevettem fel,
mire kicsit elpirult – Menj már.. Te most.. Komolyan elpirultál?
- Hagyjál! – fordította el a fejét és kezeit
összefonta a mellkasa előtt.
- Istenem, hogy te mennyire édes vagy! –
csattantam fel és oda ugrottam hozzá – Ilyenkor szét tudnálak csókolni.
- Gyerünk. – morgott és még mindig nem nézett rám.
- Várhatod, amíg rám se bagózol.
Fejét felém, fordította és karjait hirtelen körém
fonta. Mellkasunk összeütközött és mélyen egymás szemébe bámultunk. Hogy
szerettem belé ennyire? Mi fogott meg benne? Még ma sem értem. Amennyire
utáltuk egymást, most annyira veszünk meg a másikért. 180 fokos fordulatot vett
a világunk.
Éreztem, ahogyan lábaival lépésekre késztet, de
hátra felé. Harry teste és a falközé szorultam. Olyan szinte egymásnak voltunk
préselve, hogy éreztem szívverését. Talán még ennyire intim sose volt köztünk a
légkör. Combjaimat megfogta rántotta fel és a csípője köré, kapaszkodtam.
Lógtam rajta és Ő erősen tartott. Fejét előre billentette és vadul megcsókolt.
Vad volt és szenvedélyes. Kezeit a pólója alá csúsztak, és a derekát
cirógattam. Hiányzott már a puha bőre. Combomról kezeit a fenekemre csúsztak és
erősen markolta meg. Egy hónapja ettől még sikítottam, de ma már imádom. Mára
már imádom milyen egyes érintését. Ő az első ember, aki úgy tud hozzám érni
olyan sokáig, hogy nem leszek tőle rosszul. Harry meggyógyította a lelkem.
Igen, határozottan begyógyította a hosszú évek miatt lett sebemet. És most Ő
vigyázz rá.
Ajkamat beharapva húzta el a fejét és csípőjét
ellenem, nyomta. Teljesen lázba húzva ezzel érzékeimet és a nyakába hajolva
haraptam végig bőrét. Morgott a fülembe és még mindig a fenekemet simogatta.
Furcsa, hogy most milyen természetesnek tűnik minden.
Egy kopogás az ajtón zavarta meg az egész dolgot
közöttünk. Harry egyből letett és ellépett tőlem. Megigazította a pólómat és
kinyitottam az ajtót. Ria volt az. Kezében egy nagyobb tál volt tele sütivel.
- Mami küldte. Azt mondta Harry biztosan éhes, és
hogy amíg csinál neki valamit egyetek sütit. – adta a kezembe és már rohant is
le.
- Mi az? – jött oda Harry – Süti? Uhh. Pont
megéheztem.
- Ria hozta, azt mondta Nagyi, küldte, amíg csinál
neked valami ebédet.
- Imádom a Nagyidat, mondtam már? – vette le a
kezemből a tálat, és már tömte is magába a süteményeket.
- Most hogy így mondod. – csuktam vissza az ajtót
– Észre vettem. – nevettem.
Leült az ágyamra és magam mellé tette a tálat.
Megpaskolta maga mellett a helyet és vigyorogva nézett engem. Vigyora ragadós
volt, így mint két bolond vigyorogtunk. Mielőtt leülhettem volna felcsusszant,
hátát a falnak döntötte és lábait szétrakva húzott magához. Hátam a mellkasának
döntöttem és hallgattam, ahogyan mesélni kezdett. Elmondta hogy Hanna és Liam
mennyire összenőttek újra és boldogok, még ha otthon nincs is minden rendben
nálunk. És hogy Gemma megint talált magának valakit, de 48 óránál tovább biztos
nem fog tartani a nagy szerelem.
- Harry.. – néztem rá fel – Tudod milyen, vagyok
igazából?
- Sejtem. – bólintott – Miért?
Sokáig csak néztem rá fel, majd megráztam a fejem
és újra csak előre felé, néztem. Kezét, ami a hasamon volt, újra cirógatni
kezdtem. Ő majdnem tudja ki is, vagyok de, én még mindig nem tudom kicsoda Ő
valójában. Ki az igazi Harry Styles?
****
Mikor beléptem a fürdőszobába Harry a tükör előtt
állt egy szál törölközőben és a haját piszkálta. Kissé biztosan elpirultam,
mivel a tükörből bámulva rám vigyorgott. Oda lépkedtem hozzá és megfogva a
vállát, húztam el, hogy a helyére álljak. Kezembe vettem a fésűmet és
kicsavartam a törölközőből vizes hajamat. Karba tett kezekkel a zuhanykabinnak
dőlt és engem nézett.
- Most mi van? Inkább menj, öltözz fel.
- Tudod, hogy csak egy alsónadrágban alszom. –
emelgette a szemöldökét.
- Húzzál már. – fordultam meg – Hónapok óta együtt
alszunk, nagyon jól tudom, miben alszol.
- te viszont miért vagy így beöltözve? – mutatott
rajtam végig.
- Harry, egy hosszú póló van rajtam csak.
- Pontosan. Elég lenne egy fehér trikó is. –
emelte fel megadóan a kezeit.
- Húzzál! – mutattam ki felé.
Nevetve fordult meg és kiment a fürdőszobából.
Mikor a tükör felé fordultam észre vettem hogy szinte már paradicsom vörössé
pirultam. Miért élvezi ennyire, hogy zavarva hozhat? Ilyenkor meg tudnám
fojtani. Gyorsan átfésültem a hajam, és tovább törölgettem. Ahogy beléptem a
szobámba Harry éppen a ruháimat nézegette. Kíváncsian lépkedtem mögé halkan és
átöleltem. Hirtelen megugrott és megtámaszkodott a falnak.
- Máskor kérlek, szólj, ha meg akarsz ölni! –
szólalt fel.
- Mit nézel édes? – engedtem el.
- Csak, azt hogy ezt még nem láttam rajtad. –
vette kezébe a mini fekete koktél ruhát, amit ma vettem a városban.
- Szilveszterre vettem. – néztem.
- Túl szexi nem gondolod.
- El kell csábítanom a fiúkat. – kacsintottam.
- Oh, bébi engem már az ujjad köré tekertél a
kinyúlt melegítődben és a szakadt pólódban. – tette le a ruhát és elkapta a
csuklóm – Abban is nagyon szexi vagy.
- Nem baj. – vontam meg a vállaim – Ebben még
szexibb leszek.
- De csak én foglak csodálni. – puszilt az arcomra
– És csak én foglak ágyba vinni. – kacsintott rám és leült az ágyamra – Aranyos
lány ez a Ria, mindig itt van?
- Hát Nagyi sokat vigyázz rá. - dörzsöltem a
hajam.
- Legalább nincs egyedül. - fogta meg a csípőm és
maga felé húzott - Nagyon hiányoztál. Miért jöttél el otthonról?
- El akartam menekülni. - vallottam be -
Egyszerűen nem akartalak látni.
- Micsoda? - lepődött meg teljesen - Miért?
- Ühm.. - simogattam az arcát - Otthon mi a
helyzet?
- Liz ne tereld a témát. Miért?
- Mert megtudtam valami olyat, ami szinte
egyértelmű is lehetett volna számomra, de nem volt az. Felkaptam a vizet, és
bumm, lett a baj. - forgattam a szemem.
Harry sóhajtva ölelte át a csípőm és a hasamnak
döntötte a fejét. Biztosan megbántottam. Hiszen, eddig mindig azt mutattam felé
mennyire, megbízom benne, erre.. Piszkáltam göndör fürtjeit és azon bírtam csak
gondolkozni miért maradt csendben. Nem szólt vissza, pedig nem mondtam semmi
konkrét dolgot.
- Bocsánat. - mondta Harry - Tudom, most már ideje
van nekem is nyílnom feléd.
- Nem! Én kivárok mindent.
- Nem kell. - rázta a fejét - Sok ideje csak
egymásnak vagyunk, ideje lesz most már nekem is elmondanom mindent.
Harry elengedett és felállt. Felnéztem rá, mire
vett egy mély levegőt. Szemeiben kicsit azt láttam, hogy nincs minden rendben.
Talán egyáltalán nem akart nekem megnyílni soha?
- Nem fog minden tetszeni. Ahogy eddig senkinek
sem. - mondta lassan - De eddig te vagy az, aki el tudna mindent viselni.
Az igazi Harry.. Miért akarom ennyire megismerni.
Talán abban bízom, hogy ő ugyan annyira elcseszett, mint Én? Nem akarhatom,
hogy így legyen.
- Mesélj magadról Harry, tudni akarom. Ismerni
téged jól.
Sóhajtva ölelt magához és a fejem simogatta.
Szorosan ölelt, mintha azt hinné, el fogok futni. Hátrébb lépett egyet és az
ágyra ült velem.
- Jól van. De kérlek, ne ítél el semmiért sem.
Megráztam a fejem és figyeltem, ahogyan lassan
hátra dől, húzva maga után. Fejemet a mellkasára hajtottam és átkaroltam, míg a
vállam cirógatta. Lekapcsolta az éjjeli szekrényen lévő kislámpát és csak a
tévé fénye világította a szobát. Szinte teljesen le volt halkítva így csak a
képet néztem.
- Mikor volt Lana az életemben akkor még minden jó
volt. Miután elváltak útjaink eltört bennem valami. Nem tört össze a szívem, de
valami hiányzott belőlem. Szinte kifordultam magamból. Akkor lettem olyan
bulizós. Nem volt olyan nap, amikor ne lettem volna valahol. Szinte csak órákra
ugrottam haza. – sóhajtott és ujjai már nem mozogtak a vállamon – Sorra
feküdtem le a lányokkal. Az iskolába szinte mindenki meg volt. Persze van jó
pár kivétel. – markolta meg a vállam, mintha félelme lett volna erről beszélni –
Egyszer durván összevertem egy srácot, mert beszólt valamit. 48 órát a hűvösön
voltam, mire Liam Apja elintézte, hogy ne legyen semmi belőle. Ebben az időszakomban
nem igazán foglalkoztam vele. Pedig Liam mindig ott volt mellettem. Valamit
akkor Hanna megint felkeltette a figyelmem. Tudod, ő mindig felkínálta magát
nekem. És én mindig elfogadtam. Minden egyes alkalommal.
A szívem hevesen vert és ajkamba haraptam. Hanna..
Szóval több volt köztük, mint amint Ian elmondott.
- Akkoriban Gemma is elkerült messzire. Szartunk
egymásra. Anyát nagyon sokszor megbántottam. A rendőrség lettem a második
otthonom. Verekedések, rongálás, csendháborítás. Volt egy pár feljelentés
ellenem. Nem tudom még mindig, hogy Liam miért segített. Akkor volt, az hogy
vissza kell térnem mikor Anya bele betegedett, abba hogy mi lett a fiából.
Hetekig a kórházban volt. Majdnem tönkre tettem azt az embert, akire egész
életembe számíthatok, és aki fontos nekem. Undorodom magamtól.
És elhallgatott. Mintha némán sírt volna.
Felnyomtam magam az ágyon, és hátra néztem rá. Szemei szorosan csukva voltak és
homlokán volt a karja. Előre nyúltam a takaróért és magunkra húztam. Feljebb
csúsztam, és arcát simogatva néztem rá. Tényleg sírt. Pár könnycsepp folyt
végig arcán, amit letöröltem és letoltam karját a homlokáról. Fájt így látni.
Olyan tehetetlennek éreztem magam.
- Semmi baj. Az már a múlt.
- Múlt? Liz én..
- Sh! – fogtam meg a száját, mivel a sírás
kerülgetett – Nem akarom tovább. Ne kínozd magad!
Csak bámult rám smaragdzöld szemeivel és felnyúlt
az arcomhoz. Próbáltam könnyeimet visszatartani, de nem ment. Láttam, ahogyan
arcára pottyantak. Miért sírok ennyit miatta?
- Nem szeretem, ha sírsz. Már mondtam. – ült fel
és letörölte könnyeim – Semmi baj Liz.
Megráztam a fejem és vettem egy mély levegőt.
Hátra nyomot az ágyra és megcsókolt. De ez más volt, mint bármelyik másik. Most
annyira nyugtató és csodás volt. Bizserget az egész belsőm tőle. Mikor elvált
tőlem ledobta magát az ágyra, ás szorosan hozzám bújt.
- Szeretlek. – súgta a fülembe.
- Én is. – szipogtam.
- Aludj bébi. Vigyázok rád.
Így már minden világos lett. Miért vigyázz rám
ennyire és a családra. Hogy miért érinti sok minden rosszul. És hogy miért nem
szereti, ha sírok miatta. Úgy véli, nem érdemel meg egy könnycseppet sem. Pedig
ez nem igaz. Egyáltalán nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése