A reggeli teámat ittam, mikor Apa kapkodva rohant
le a lépcsőn és a nyakkendőjét kötötte. Anne érdeklődve nézett utána, de nem
szólt semmit csak az orra alatt motyogott valamit Apa. Gemma nagyokat ásítva reggelizett. Úgy tíz perce ért haza a munkából, mert a héten éjszakás. Harry
pedig tegnap eset óta a szobájában kuksolt. Az órára pillantottam és felálltam
az asztaltól. Mosolyogva köszöntem el és az előszobába rohantam. Harry éppen a
lépcsőn ült és a cipőjét kötötte be. Tekintetünk pár másodpercre találkozott,
majd elkaptam a fejem és felvettem a kabátomat. Kezembe vettem a táskám, amit
egyből a vállamra dobtam és kirohantam a házból.
Ahogyan kifordultam az utcából a fő útra, már
csörgött is a telefonom. Amelia annyira tudja, mikor kell hívni. Kihúztam a zsebemből
és felvettem.
- Ame, ne haragudj öt perc, és ott vagyok! –
szóltam bele.
- Öhm.. Liam vagyok.
- Oh.. Szia. – lassítottam a tempómban – Baj van?
- Beszélnünk kéne. Fontos.
- Bent nem ér rá? Késében vagyok így is..
- Liz! – szólt rám – Ne tereld a témát.
- Figyelj Liam, rohadtul nincs kedvem a barátodról
beszélni. Gondolom most is, ott van veled, mert nem hívnál fel másért. Meg
mondhatod neki, hogy amit tegnap este mondtam neki komolyan gondoltam. El
akarom messziről kerülni, és nem beszélek vele.
- De.. – kezdte volna mondatát, de közbe vágtam.
- Nem miatta Li. Miattam. Hanna tönkre fogja
tenni. Nem akarom. – tettem hozzá – De ezt szépen kérlek, ne mondd el neki.
- Jó, persze. – tette hozzá – Akkor, szia.
****
- Nem hiszem el, hogy Ian már megint megússza a
tanítást. – duzzogtam, mire Amelia kinevetett – De most komolyan..
- Ha te is diákelnök lennél nem kéne itt lenned. –
mosolygott.
- Pff.. Az sok meló.
- Na látod. – léptünk előrébb a sorban a büfénél –
Az ki?
- Hm?
- Az a lány, Harry mellett. – bökött fejével az
egyik asztalnál elhaladó párosra – Sose láttam itt.
- Hát még én. – pillantottam rájuk, majd vissza a
sorra.
- Rose a neve. – fordult hátra Melody – Még
alsóban osztálytársak voltunk. Fülig szerelmes volt a göndörkébe. – nevetett –
Mivel nyílt nap van kapott a lehetőségen és átjött megnézni az iskolát. Előző
órán bent ült nálunk.
- Oh.. – nézte tovább őket Amelia – Aranyos lány.
Alacsony, barna hajú és mosolygós.
- Igen, kedves lány. Imádták a fiúk, de ha jól
tudom most is, sokan oda vannak érte.
- Mindenki szét tudja tenni a lábát. – vontam meg
a vállam.
- Nem hinném hogy olyan. – nézett rám Amelia –
Nézz már rá! Láthatatlanban én is tudok baromságot mondani.
- Mert te biztosan ismered. – forgattam meg a
szemem – Sok mindenkiről azt hiszed aranyos, de nem tudod milyen közelről.
Melody nevetni kezdett, míg Amelia csak sóhajtott
egyet. Keresztbe tett kezekkel néztem ki a sor eleje felé, de szemeim
akaratlanul is Harry felé irányultak. Talán Ő nincs olyan rosszul, mint Én? Az
a lány sokkal jobban felkelti az érdeklődését? Miben jobb, mint Én?
Harry a
hajába túrt és felém nézett. Tekintetünk összefonódott. Csak bámultuk a
másikat. Ajkamba haraptam és hátat fordítva mentem ki az ebédlőből. Amelia
utánam szólt, de eszem ágában sem volt megállni. Miért néz rám olyan üres
tekintettel? Utálna?
- Hé! – szólalt fel egy éles hang, ahogy neki
mentem.
- Bocs. – intettem és tovább mentem.
- Mi az mitől Liz ilyen ideges? – fogta meg Liam a
karom és lehúzott az egyik székre a folyosón.
- Baah. – néztem rá – Semmi bajom!
- Nem végül is leszeded a fejem. – nevetett.
- Örülök, hogy jól szórakozol Payne.
- Oh várj! – mosolyodott el és játékosan a szája
elé emelte a kezét – Csak nem Rose és Harry?
Felhúztam a szemöldököm, mire elnevette magát és
átkarolt. Nem értettem a reakcióját. Mi baja van neki is ma?
* Harry szemszög *
- Annyira örülök, hogy találkoztunk! – mosolygott
Rose – Akkor, ha van kedved, valamikor hívj fel. Elmehetnénk moziba vagy
valami.
- Mindenképp. – bólintottam.
Rose adott egy puszit az arcomra majd elment. Fura
hogy ilyen már. Régen annyira gyerekes volt és nyávogós. Mára már igazi nő
lett. Csinos, kedves és közvetlen.
Felálltam az asztaltól és az emelet felé vettem az
irányt. Kezdett üres lenni a folyosó így, csöngő előtt. Ahogy felértem az első
emeletre már hallottam Liam jellegzetes kacagását. Valamit biztosan nagyon
viccesnek tart. Elfordultam balra és észre vettem hogy Liz ül mellette. Liz
lehajtott fejjel ült mellette és karjait mellkasa előtt összekulcsolta. Liam a
falnak dőlt és a hasát fogta már nevetés közben. Lassan mentem feléjük. Nem
tudom Liz hogyan, reagál rám.
- Hazz! – szólalt fel Liam és a szemét
törölte.
- Hm? – álltam meg előttük.
- Most komolyan? – nézett rá Liz – Jó hogy nem
kürtölöd szét a világon!
- De ez olyan vicces. – csapott a saját combjára
Liam nevetés közben – Azt mondta, hogy Rose és Te..
- Kussolj már! – tette tenyerét a szájára és
ráförmedt Liz – Komolyan, nem tudom titokban maradt-e az, amit reggel mondtam
telefonon.
- Liz.. Nem tudnánk beszélni? – néztem rá –
Normálisan.
- Sajnálom, amit mondtam az este az úgy is, van és
lesz. Nem akarok semmit Harry. Ha közel kerülünk egymáshoz valaki, megsérül
lelkileg.
- Féltékeny! – vette el a kezem Liam és
elordította magát.
Liz arca másodperceken belül rák vörös lett és
kerek szemekkel nézte Liam vigyorgó fejét. Féltékeny? Még is kire lenne az? Még
csak oka sincs rá..
- Azt hiszi Rose azért jött, hogy randit
beszéljetek meg vagy, mert együtt vagytok. – kezdett újabb nevetésbe Liam –
Istenem! Ez jobb, mint bármelyik szappanopera!
- Megfojtalak! – ugrott rá Liz és ütni kezdte a
mellkasát.
Liam lefogta a kezét és magához ölelte. Fejet
vakarva néztem oldalra és hátrébb léptem egy kicsit. Éreztem Liam tekintetét
magamon, de nem foglalkoztam vele. Mikor megszólalt a csengő, Liam felugrott a
székből és Liz nekem esett. Tudtam hogy Liam direkt csinálta. Túl jól ismerem.
Megfogtam Liz karját, hogy ne essen le. Hátra pillantott rám és egy köszönöm-öt
súgott. Mosolyogva néztem rá. Végre rendesen szólt hozzám.
****
Az asztalon könyökölve néztem a táblán lévő
szöveget és néha, valamit az előttem lévő füzetbe firkantottam. Liam a
könyvekből és a füzetekből egy egész kis várat felépített. John ült mellette,
aki az egész padsor könyvét elvette és Liam kezébe, adta hogy nagyra építsen.
Mr. Simpson éppen hátra felé jött és Liam mögött megállva nézte a várat. Az
egyik ceruzát, ami az asztalon volt a kezébe vette, és egy lyukon bedugta.
- Hát Liam, még gyenge a várfal ezen még dolgoznod
kell. A kerek asztal lovagjai bejutottak volna rajta.
Erre Liam csak hátra dőlt a széken és vigyorgott.
John egy mozdulattal leborította az építményt, mire mindenki nevetni kezdett.
- Látod, látod. – nevette el magát a tanár.
- Hát, ha egy romboló kéz bele nyúl persze hogy
összedől a váram.
- Rendben osztály, a következő órán lerajzoljuk a
stratégiai támadást és abból lesz számon kérés.
Sóhajtva toltam félre a füzetemet és fejem a padra
támasztottam. Annyira utálom a történelmet. Unalmas és semmi izgalmas nincsen
benne. Liam egyből kapott a lehetőségen és bökdösni kezdett. Néha annyira
gyerekes tud lenni.
- Gyere ki velem. Annyira unatkozom! – hajolt oda
a hozzám.
- Szállj le rólam Payne.
- Csak nem Liz kedveske jár abba a csöppnyi
agyadban? – bökte meg a homlokom.
- Tényleg ti együtt vagytok? – ugrált közelebb a
székével John – Legalább már meg volt? Finn azt mondja elég jó az ágyban.
- Pff. – néztem fel – Liz eddig egy emberrel
feküdt le. És tudom hogy ki az.
- Uh. De beégett. – nevetett fel Liam – Nem is
értem hogy lehetne, az hogy Liz egy másodikossal lefekszik.
- Nem tudom, mit gondoltok róla, de Liz nem olyan.
Egy rendes lány.
- Inkább kicsapongó.
- Attól, mert egyes emberek bele vitték a rosszba
még nem olyan. – néztem rájuk.
John valami értelmes mondatra nyitotta a száját,
de nem vártam meg. Felálltam a székről és kimentem a teremből. Annyira kíváncsi
vagyok, hogy igaz-e amit Liam mondott. Liz féltékeny lenne egy lányra, aki
velem volt ma? Nem ilyennek ismertem meg, bár igaz hogy mostanság teljesen más
lett. Mindenki felé távolság tartó, de ugyan akkor ott van a düh és tűz a
szemében. Olyan, mint egy ketyegő bomba. Bármikor felrobbanhat.
Lementem az öltözőkhöz és leültem az egyik padra.
Beszélni akarok vele. Tisztázni vele a dolgokat. Pontosan Ő volt az első, aki
kijött. Hosszú formás lábaim egy fekete rövidnadrág volt, felette fehér
pólóval. Haja egy copfban volt és a terem felé jött. Valószínűleg nem vette
észre, mert mikor megszólítottam ijedtében ugrott egyet és kezét a mellkasa elé
emelte. Felém fordult, majd gyorsan oldalra nézett. Az öltöző ajtó nyikorogva
nyílt ki. Gyorsan felém rohant, tenyereit a mellkasomra támasztotta és
benyomott az üres szekrénybe. Nagyokat pislogva néztem rá, mire ő is beugrott
mellém, és ránt, húzta. Testünk szorosan összepréselődött. Óvatosan fordult meg
és nézett rám.
- Mit akarsz?
- Miért bújtunk el?
- Nem akarok bajt. – súgta.
- Hm?
- Hanna és a talpnyalói is itt vannak ma. Pont ők
jöttek ki. És nagyon jól tudod, ha a lányoknak van órájuk lent fiú, nem jöhet
be. Régebbi problémák miatt.
- Oh igen. – vigyorogtam – Azt a bajt mi
csináltuk.
- Nem ez a lényeg. – sóhajtott – Minek vagy itt?
- Beszéljünk.
- Nem Harry. – rázta meg a fejét – Semmi kedvem.
Elég volt ez is.
- Mióta megtörtént az a dolog én rosszul vagyok.
Fizikailag és szellemileg is. Hiányzol.
- Sajnálom. – emelte fel lassan a kezét és az
arcomra tette – Csak az fáj, hogy pont Samanta volt az a lány.
- Még csak magamról se tudtam Liz..
- Tudom, de nem bírom elfelejteni.
Ahogyan megszólalt a csengő elhúzta a kezét és
kiugrott a szekrényből. Még is mit kéne tennem? Hogyan tudnám ezt jóvátenni?
Láttam a félhomályban is a szemeiben csillogó könnyeket. Ezek után teljesen
elhiszem hogy féltékeny volt. Pedig Rose nekem semmit se jelent. Sose bírnék rá
úgy nézni, mint szerelmem.
****
- Harry, ide tudnád adni azt a mappát? – dőlt
hátra a székben Scott.
Bólintva álltam fel az asztala mellől és a
szekrényhez sétáltam. Leemeltem a polcról az egyik kék vaskos mappát és oda
vittem hozzá. Sóhajtva vette el tőlem és kinyitotta. Figyeltem, ahogyan a
papírokat pakolja egyik tartóból a másikba.
Mostanában elég erős lett a kapcsolatunk.
Általában mindig Anya és Gemma tudod csak a bajaimról, de most már csak Scott
az, akinek elmondom, és véleményt kérek.
Néztem a lapokat, amik Liz iskolázási, utazási,
táboros, kórházas papírjai voltak. Az összes csak összegeket tartalmaztak és
egyéb tudni valókat. Ahogyan átlapoztam a következő lapra találtam egy
fényképet. Liz volt rajta és egy fiú. Elég boldognak tűntek.
- Ki ez? – mutattam Scott felé a képet.
- Oh, hát ez még meg van? – vette el tőlem – Ő
volt Liz első barátja. Fél évig voltak együtt. Aztán ahogy ő mondta elmúlt a
tűz és szakítottak közös megegyezésre.
- Sose láttam így mosolyogni. – néztem tovább.
- Valószínűleg akkor volt életében a legboldogabb.
– sóhajtott.
Kicsit rossz érzés volt így látni. Erről sose
mesélt nekem. Azt elmondta, hogy egy egyetemistával feküdt le először, de akkor
ez előtte lehetett. Én is ilyen boldoggá szeretném tenni. Olyan sok rossz
történt vele. De ugyan mivel is tudnám biztosítani neki, hogy mellettem boldog
lenne?
- Ha akarsz, akkor most már elmehetsz. Köszönöm
hogy segítettél. – mosolygott Scott.
- Oké. – álltam fel és még egy utolsó pillantást
vetettem a képre.
Hagytam tovább dolgozni, így becsuktam magam
mögött az ajtót. Zsebre tettem a kezeim és lassan sétáltam Liz szobájához.
Tárva nyitva volt az ajtó és az íróasztalánál ülve zenét hallgatott és valamit
írt. Vonakodva indultam meg a szobájába. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót
és oda sétáltam hozzá. Elég hangosan hallgattam a számot, amiből inkább egy
zongora lassú dallama szűrődött ki. Erőt vettem magamon és oda hajoltam hozzá.
Kivettem a kezéből a tollat és szabad kezemmel lehúztam fejéről a fejhallgatót.
Szemei tágra nyíltak, rám nézett és a nevemet súgta. Ajkai kissé nyitva maradtak
és hívogattak. Félek mi lesz, ha most megcsókolom. Lehet, hogy sírni kezd, vagy
éppen elküld melegebb éghajlatra?
- Mit csinálsz? – nézte a kezem, ahogy lassan
végig húztam karján.
- Szeretném ha.. – gondolkoztam – Ha ugyan olyan
boldog lennél, mint mikor nem történt meg egy bizonyos dolog.
- Har..
- Sh. – fogtam be a száját – Liz, nézd, nem tudom,
miért voltál ma féltékeny arra a lányra. De Rose csak egy régi osztálytársam,
sose tudnék belé szerelmes lenni.
- Miért kapálózol utánam Harry?
- Talán, mert megőrültem. – nevettem el magam –
Elment az eszem hogy egy kedves és édes lányba estem.
Liz mosolyra húzta ajakit és megfogta arcomat.
Mélyen a szemembe nézett és hüvelykujjával finoman simogatta bőrömet.
- Egy igazi idióta vagyok Te is és Én is Harry.
Miért akarjuk minden áron megnehezíteni egymás életét?
- Mert egymás nélkül boldogtalanok vagyunk. Mint
zsák és a foltja Liz, olyanok vagyunk.
- Nem, mint két idióta, aki a szerelme
kapaszkodik. – kuncogott.
- Lehetek egy igazi seggfej is, ha veled lehetek
közben.
****
Hason fekve néztem a párnámon lévő telefont és
vártam, hogy Liz válaszoljon az üzenetemre. Mikor rezegni kezdett a telefonom,
egyből utána kaptam és feloldottam a képernyőjét.
Elizabeth:
Azért mindig
is kíváncsi voltam milyen lehet úgy üzengetni, ha valaki a másik szobában
fekszik és szeretitek egymást. ;)
Nevetni kezdtem rajta és mélyen melegség töltött
el, hogy azt mondta „szeretik egymást”. Boldog vagyok, hogy ő is így gondolja
ezt az egészet.
Harry:
Nem kéne
üzengetni, ha átjöttél volna fürdés után. Most feküdhetek egyedül egy nagy
ágyban. Mellesleg neked nagyobb ágyad van nem? ;)
Ha valaki külső szemmel látna minket biztosan, azt
hinnék, hogy testvérek vagyunk, akik egymásba estek. Talán sokszor úgy nézünk
ki, de semmi pénzért nem lennék a testvére.
Elizabeth
küldött egy fényképet
Jó éjt Mr.
Idióta Styles ;) xx
Imádom valamiért mikor gúny beceneveket ad nekem.
Szinte fülemben cseng a hangja, ahogyan gúnyolódva mondja.
Harry:
Annyira
tetszik a kócos hajad Mills. Aludj jól Édes. Xx
Oldalra dobtam a telefonom és a fejemre húzva a
takarót hunytam le a szemeim. Hirtelen annyira boldog lettem. Ijesztően boldog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése