Mosollyal az arcomon ültem a kanapén és
hallgattam, ahogyan Anne és a Nagyi beszélgetnek. Apa és Gemma a kertben voltak
valamiért, míg Harry az emeleten volt a szobámba és pakolt valamit a
táskájában. Nagyi elém tolta a teámat és boldogan vettem kezeimbe a gyerekkori
bögrém. Annyira jó végre újra itt! Majd kicsattanok az örömtől, hogy végre
igazán itthon lehetek.
- Kedvesem, olyan nagy vagy már. Emlékszem mikor
Apád haza hozott a kórházból, itt voltál a karomban, most pedig már kész nő
vagy. – simogatta meg arcomat nagyi.
- Igen, csodás lány. – mosolygott Anne, mire ránéztem
és kedvesen bólintott – Nagyon jó tanuló és segítőkész.
- Büszke vagyok rád Liz drágám.
Éreztem, ahogyan könnyek gyűlnek a szemembe, de
nem az örömtől. Fájt hogy Ő nem tudta az igazat, hogy Apa semmit se mondott el
és Nagyi hamis tudatban él rólam. És ezek szerint Anne is benne van. Talán a
lelkem legmélyén örültem. Örültem, mert nem hibáztatta magát. Tudom, hogy
mindenért magát hibáztatja. Gemma nagy mosollyal az arcán jött be és leült
mellénk.
- Mrs. Mills csodálatos kertje van! Annyira
gyönyörű így kora ősszel is!
- Köszönöm kedvesem. – mosolygott rá nagyi – Kérsz
valamit?
- Nem! – legyintett – Kint ettem egy kis
gyümölcsöt, ha nem gond.
- Érezd magad otthon Gemma! És ez mindenkire
vonatkozik. – állt fel mellőlem – Arra gondoltam Liz hogy áthívhatnánk
többieket, hiszen nem tudják hogy itthon vagy.
- Liz régi osztálytársait? – jött le Harry és
mögöttem megállt a kanapénál.
- Igen, rájuk gondoltam.
- Nem kell! Nem azért jöttem. – ellenkeztem –
Amúgy se tartjuk már úgy a kapcsolatot.
Nagyi csak mosolyogva rántotta meg a vállát és
kiment a konyhába. Anne nem sokkal később utána ment és hárman maradtunk. Gemma
kíváncsian fürkészett minket, miközben sugdolóztunk. Nekünk dobta az egyik
díszpárnát, mire rá néztünk mind a ketten. Felvont szemöldökkel vigyorgott.
- Mi ez? – mutatott ránk felváltva.
- Mi?
- Hát ti ketten. Furák vagytok. Egymás seggében
lógtok.
- Semmi! – vágtuk rá egyszerre mind a ketten.
- Érdekes. – húzogatta a szemöldökét – Aztán
titokban és halkan hancúrozni!
- Gemma! – dobta vissza Harry a párnát – Hagyd
abba!
- Lassan készülődjetek! – nézett végig rajtuk Apa,
ahogyan a konyhába ment.
- Ja! – állt fel Gemma és vigyorogva nézett ránk –
Nem el baszélgetni az időt.
Harry csak homlokon csapta magát aztán hátra dőlt
a kanapén. Gemma vihogva rohant fel a szobájába. Igazi testvérek. Felálltam a
helyemről és megfogta Harry karját. Először nem akart felállni, aztán megadta
magát és felkelt a kanapéról.
- Te Liz, milyen családi összejövetel lesz most?
- Hát öhm.. Jön Apa unokatestvére, keresztszülei,
az unokatestvéreim, és persze Apa testvérei. Azt hiszem ennyi. – gondolkodtam
el.
- Aha, és ez hány embert is takar?
- Sokan vagyunk. – nevettem el magam és
kinyitottam a szobám ajtaját.
- Ettől féltem, hogy ezt mondod.
- Majd megismered az unokahúgom és az
unokanővérem, és tök jól fogod magam érezni. Emily hat éves, Lina pedig
tizenhat éves.
****
- Szóval ne keveredjek semmilyen nagyobb témával
beszédhelyzetbe a keresztapáddal? Hogy is hívják? – gombolta be ingét Harry a
tükör előtt.
- Frank. És igen.. Eléggé el tud veszni egy-egy
témában.
- Jó. – bólintott- És Kate Apukád unokatestvére
pedig eléggé magának való, szóval..
- Szóval? – néztem rá, míg ő gondolkozott.
- Kerüljem el? – nevetett kínosan.
- Nem! Beszélhetsz vele, csak akkor, ha Ő az, aki
hozzád szól, más különben eláshatod magad nála.
- Ez bonyolult. – sóhajtva dobta le magát az
ágyra.
- Apa be szeretné, jelenti az eljegyzést és van
pár születésnap, amit megünneplünk.
- Mire vállalkoztam, hogy eljöttem.
- Te szegény. – nevettem el magam.
- Amúgy.. – nézett rám miközben felült – Csinos ez
a ruha. Miért nem vetted fel eddig?
- Nem vagyok oda a szoknyákért, főleg olyanért,
ami egybe ruha. És persze a hozzá való cuki cipők.
- Pedig tényleg nagyon csinos vagy. – mosolygott.
- Kösz. De te felvehetnél végre a nadrágot is.
- Upsz. – nevetett.
****
Lassan mindenki megérkezett és a kertben
gyülekeztünk. Apa büszkén mutatta be a rokonságnak újdonsült jegyesét. Mindenki
nagyon jól fogadta, így Apa teljes boldogságban úszkált. Gemma az
unokabátyámmal beszélgetett, akit három évesen láttam utoljára, de most se
nagyon kerestük egymást. Harry mellettem ült az asztalnál és mutattam nekik ki
kicsoda. Apa és Anne már bemutatta mindenkinek Őt, de Harry nem nagyon tudta ki
kicsoda. Teljes zavar lehetett szegény fejében, ennyi ember miatt, hiszen
zavartan iszogatta inkább italát. Emily sokat jött oda hozzánk, de inkább Gemma
volt neki is a befutó. Harry sóhajtva tette le üvegét az asztalra és hátra dőlt
a székben. Egyik kezét a székem támlájára tette, míg a másik a combján pihent.
Mikor épp mondani akartam neki valamit Kate, Lina, Rose és Mary oda jöttek
hozzánk és vigyorogva bámultak ránk. Szerencsére az asztal másik felére ültek
le, de még így is elég zavaró volt. Harry kínjában megköszörülte a torkát és a
hajába túrt.
- Igen? – szólaltam meg.
Mind a négyen csak sóhajtottak egyet, míg Harry inni
kezdtek. Zavartan néztem rájuk, ahogyan szinte felfalják a tekintetükkel a
köreinkben lévő egyetlen férfitagot.
- Akkor ti most együtt vagytok nem igaz? Liz mellé
mindig is egy ilyen fiút akartunk. – vihogott Kate.
Harry szinte kiköpta italát és fulladozva köhögni
kezdett, míg én teljesen lefagytam. Elkerekedett szemekkel bámultam rájuk és
egy szót sem bírtam kiköpni. Éreztem, ahogyan Harry megmarkolja a combom, aztán
rám bámul elkerekedett szemekkel. A négyes csapat csak egy hatalmas sóhajtással
és vigyorgással díjazta Harry félre nyúlását. Mind a ketten ijedten, zavartan,
elpirulva ugrottunk fel a helyünkről.
- Ő Anne fia, Gemma testvére! – hadováltam
miközben a rokonaimra néztem.
- Oh, nem furcsa mostohatestvérrel csinálni? –
lepődött meg Rose.
- Nem vagyunk együtt! – vágtam rá hisztérikusan.
- Kis csibéim, nem kell titkolózni. – kacsintott
Mary.
Harry továbbra is fuldoklott a félre nyelt üdítő
miatt és távolabb tántorgott tőlünk. A halántékomat dörzsölve meredtem a földre
és próbáltam túl tenni magam a családom baromságain. Igen csak elszoktam ettől
már. Évek óta nem vettem részt ezeken, pont ilyenek miatt. Már éppen mentem
volna távolabb mikor mindenki azt asztalhoz lett parancsolva. Gemma vigyorogva
ült be Harry helyére és rám nézett. Még mindig nem tudtam feldolgozni a
tényeket mi szerint mindenki, azt hiszi, együtt vagyunk. Egy bolond százat
csinál. Csak tudjam ki volt, aki ezt elkezdte. Nagyi a kezébe vette a pezsgős
poharat és mosolyogva nézett végig a hosszú asztalon.
- Hát, örülök, hogy mindenki el tudott jönni! Jó
végre hogy ennyire együtt vagyunk újra és a látottak szerint mindenki, nagyon
jól érzi magát. – mosolygott – Azért jöttünk így össze hogy megünnepeljünk pár
nagyon fontos dolgot ebben az évben. Kezdjük a legfiatalabbnál! A Mills család
egy újabb taggal bővül egészen pontosan.. – nézett Rose és Bobby felé Nagyi.
- Egy kisfiúval. – mosolygott Rose.
- Egy csodás kisfiú! – örült meg Nagyi – És mint
tudjuk az én kis Scott fiam is megtalálta végre a boldogságot! Még három taggal
bővültünk. Aztán itt van Mary ötvenedik születésnapja, aki akár húsz évet is
letagadhatna!
- Ugyan már csibém! Te vagy ötvenet, hiszen senki
nem lát nyolcvannak!
Nagyi több eseményt is felsorolt még és elsütött
pár poént, amin mindenki nevetett. Gemma egész jól szórakozott mellettem. Míg a
négyes csapat előttem végig engem nézett. Harry egészen eltűnt a szemünk elől,
így őt szerencsére békén hagyták.
- És végére szeretném, megköszöni a drága
legnagyobbik unokámnak, hogy Ő is eljött végre, több év után a családi eseményre.
– nézett rám Nagyi.
Mosolyogva emeltem fel a poharamat és rá néztem.
Elhangzott mindenki szájából hogy „Egészség!”
és meghúzták a pezsgőt. Mary felállt a helyéről és a Nagyival bementek a
házba. Sóhajtva könyököltem az asztalra, és a fejemet fogtam. Kicsinál, hogy
itt ülnek előttem, és bájosan mosolyogva nézzen, sőt bámulnak rám. Gemma
mosolyogva dőlt felém.
- Hé, hol van az öcsém?
- Öhm.. Elment. – vontam meg a vállam.
- Azt hittem össze vagytok nőve. – nevetett.
- Gemma! – bokszoltam a vállába.
Mary letett elénk egy hatalmas tálat, amin minden
féle, sült hús, párolt zöldség, köret és mártás volt. Nagyon gusztusosan
nézett.
- A barátod elől ül Emily mellett. – súgta a
fülemben Mary és visszament a házba.
Éreztem, ahogyan az arcom felforrósodik. Azonnal a
magamhoz vettem poharam és inni kezdtem. Talán pár másodpercbe telt mire
lehúztam az egész pezsgőt. Én ezt nem fogom kibírni, megőrült a családom. Apa
felé néztem, és szinte szemmel könyörögtem neki, hogy segítsen. Gondolom mást
hitt, mivel csak bólintva felém mosolygott. Hosszú még ez az ebéd úgy érzem.
Továbbra is az asztalon könyököltem és a szemem
takarva próbáltam nem megérezni perzselő tekintetüket bizonyos személyeknek az
asztal másik feléről. Már mindenki javában evett, én csak pár falat ereig
bírtam hogy nem takarom el a szemem.
- Mhh! Ez isteni! Mary te csináltad a mártást? –
lelkesült fel Gemma.
- Igen csibém! Teljesen új recept. Az a titka hogy
egy csipet majoránnával megbolondított az egészet.
- Ez fantasztikus! Minden elismerésem.
- Ez a dolga, hiszen szakácsnő volt. – bökte oda
nevetve Kate.
- Liz! Talán nem ízlik az ebéd? – kérdezte Rose.
- De az remek. – morogtam.
Gyorsan kezet váltottam, hogy ennyi is tudjak és a
szemem is, tudjam takarni előlük. Rossz helyre ültem nagyon. Hallgattam, hogy
végre nem rólam beszélnek, hanem Rose és Bobby babájáról. Örült végre hogy nem
én vagyok a téma. Gemma egymás után habzsolta a húsokat és zöldségeket. Azt
biztos, hogy a mártások nagy részét ő ette meg a mi tálunkon. Még a nyaraláson
se ette így a külön féle fogásokat az egyik esten a szállóban. Pedig ott igazán
finom ételek voltak.
- Torta is lesz gemma, hagyj neki helyet! –
nevetett Lina.
- Milyen torták? – hagyta abba az evést.
- Gesztenyés, diós, csokis és még epres is lesz! –
sorolta fel Kate – Igazán finomak.
- Persze mert én csináltam. – dicsekedett Mary –
Nem csak szakácsnő vagyok de cukrász is!
- Fogadj örökbe. – nevetett Gemma.
****
- Ne engedd máskor, hogy ennyit zabáljak. – fogta,
meg a csuklom Gemma, ahogyan elnyúlt a székben – Úgy érem kisebb lett a ruhám
is egy számmal.
- Nem már nem szólok semmit se. – nevettem el
magam.
Szerencsére a négyes csap elment táncolni így
sokkal jobban éreztem magam. Apa és Anne oda jöttek hozzánk és leültek elénk.
Nagy mosollyal az arcunkon mesélték, hogy Kate és Rob is össze fognak
házasodni, így együtt fogják tartani. Hú, hát az lesz még egy nehéz esett.
- Harry hol van? – kérdezte Apa.
- Mary azt mondta elől volt az asztalnál.
- Oh, biztosan az unokabátyáddal van. – vonta meg
a vállát.
Gemma lihegve állt fel a székről és elment a
házba. Apa még kérdezett néhány dolgot, majd ők is elmentek, de ők táncolni.
Egyedül ücsörögtem az asztalnál, és magamban iszogattam. Elég szórakoztató volt
nézni néhány embert, ahogy táncoltak. Tudtam hogy Rob soha életében nem táncolt
semmit se, de az esküvőjén táncolnia kell majd. Éppen a vörös bor alját ittam
meg mikor egy kéz, érintette meg a vállam. Oda kaptam a fejem és Harry állt
mögöttem. Zavartan mosolygott le rám. Ingje ujjai fel voltak tűrve körülbelül
könyékig és nyakánál a legfelső gomb ki olt gombolva.
- Jössz táncolni?
- Persze. – bólintottam.
Felálltam a helyemről és megfogta a kezem. Éppen
Mary és Nagy kedvence ment. Kiskoromban sokat táncoltunk erre, így mosolyt
csalt az arcomra a dal. Ricky Martin -
Livin' La Vida Loca
volt a gyerekkori kedvencem. Harry kezei a csípőmet fogták, míg és a
vállaiban kapaszkodtam. Megtanítottam neki a bolondos lépéseket és a végre
egészen belejött az egészbe. Mosolyogva nézett rám, míg én nevetem, ahogyan
elkezdtünk körbe forogni. Láttam Harry mögött Mary és Nagyi is pont, ezt
táncolják, amit még nekem tanítottak. Nem messze tőlünk Apa és Anne is
táncoltak. Igaz ő sokkal jobban, mint mi, de nekünk ez pontosan jó volt. Amikor
vége lett a zenének nevetni kezdtünk. Nem sokkal később megszólalt Juanes - La camisa negra című szám és
Rose visongva kezdett el táncolni. Harry mosolyogni kezdett újra a szám
hallatán. Gondolom eszébe jutott valami. Ez a család nem változott semmit se,
én meg azt gondoltam mennyire más lesz mindenki. De nem.
Gemma sietve jött ki a házból és egyenesen Apa
felé rohant. Nem hallottam mit mondd neki, de biztos voltam benne hogy nem túl
jó híreket közölt vele. Apa elviharzott Anne mellől és a ház felé sietett.
Elengedtem Harry vállait és elléptem tőle, meglepődve nézett rám, de nem
szóltam semmit se csak Apa után mentem. Ahogy beléptem a házba láttam, hogy
Nagyi eléggé feldűlt és Mary próbálja nyugtatni. Istenem, mi lehet..
- Ne, Liz drágám ne menj ki! – szólt rám Nagyi –
Jobban teszed, ha ide bent maradsz.
- Mi?
- Ne menj ki, kérlek. – nézett rám Mary.
Komoly baj lehet, ha nem mondja a csibém jelzőt.
Nem törődve ezzel mentem ki az utcára. Apa egy nővel volt kint. Vékony volt és
magas. Hosszú vöröses barna haja volt és támadóan állt Apa felé. Oda siettem és
megfogta Apa karját. Egyből rám kapta a tekintetét, ahogyan a Nő is. Kezeivel a
szája elé kapott és könnyektől csillogó szemmel meredt rám. Nagyokat pislogva
kapkodtam közöttük a tekintettem.
- Elizabeth? – szólalt meg elhaló hangon a Nő és
közelebb lépve próbálta megfogni az arcomat.
- Hozzá se merj érni. – tolt maga mögé Apa – Az
lenne a legjobb, ha most azonnal elmennél. Nem akarja senki, sem hogy itt
legyél.
- Jogom van látni a lányomat! – csattant fel.
A vér egy percre megállt bennem, a levegő is
megfagyott. A lányát? Anya? Megmarkolta
Apa ingének ujját és erős próbáltam maradni. Nem bírtam rá nézni. Nem ez a Nő
nem az Anyám. Nekem ő senki se. Elhagyott engem. Hallottam, ahogyan Apa még
veszekszik vele, de semmit sem fogtam fel a szavakból. Mintha mindent tompítva
hallottam volna. Harry megfogta a kezem és elvezetett onnan. Hátra pillantottam
még az ajtóból és pillantást vettem a Nőre. Anya..
- Liz drágám, minden oké? – kérdezte aggódva Nagyi
– Jól vagy?
- Persze, jól vagyok. – bólintottam – Ő Anya?
- Igen, kicsim. De ne foglalkozz vele. Nem árthat
már neked.
* Harry szemszög *
Néztem, ahogy Liz továbbra is az ajtó felé mered
és mélyen a gondolataival, harcol. Nem sokkal a történtek után szép lassan haza
indult mindenki. Teljesen fel voltak háborodva Liz Anyja miatt. Látszott hogy
senki se szívelte a Nőt. Liz csak ült a kanapén és gondolkozott. Mintha az
emlékeit akarta volna előkaparni, hogy megbizonyosodjon róla tényleg az Anyja
volt-e oda kint. Gemma a kanapén ült és szenvedett a hasfájástól. Anya direkt
szólt neki hogy ne egyen majd sokat, mert megint szenvedni fog, de hát ennyit
ért az egész.
Hey, ha
ráérsz, valamikor hívj fel – L.
Mi lehet már megint? Kimentem a kertbe és leült az
egyik székre. Kikerestem Liam számát és tárcsáztam. Talán egyet vagy kettőt
csengett mire fel is vette.
- Baj van? – kérdeztem.
- Ian. Sok
mindent megtudtam róla, kicsit kutattam.
- És? Mit kéne csinálnom vagy mi van?
- Simán be
tudjuk mártani és repül a diákelnöksége.
- Nem, Liam nem teszek ilyet. Oké hogy bírom, de
nem teszem tönkre azt, amit csinál.
- Ne már..
Annyit próbáltuk lebuktatni hogy ő is olyan, mint Hanna és Elizabeth..
- Most hagyd abba! Főleg hogy bele kevered. –
sóhajtottam – Liam állj le. Komolyan.
- Annyira
puhapöcs lettél. Végre van indok meg minden. Liz a célpontja, teljesen bele van
zúgva. Szerinted, miért hívta meg a bálra? Még a húgomat is dobta idézőjelesen,
mivel Liz a fontos neki..
- Liz velem jön a bálra és
most is velem táncolt. Nem félek.
- Miért
zúgtál te is belé? Miért olyan fontos hogy melletted, maradjon Liz? Harry
teljesen elvesztél az érzéseidben.
- Nem zúgtam belé! Egy dolog vigyázni valakire és
belé esni.
- Te most
melyiket csinálod?
- Szerintem ez nem telefon téma..
- Gondold
át, Ian már a kezünkben van Harry. Ne hagyjuk ezt annyiba.
- Szia Liam.
Sóhajtva tettem le a telefont és az asztalra
könyököltem. Mit akar ezzel Liam? Miért fáj neki annyira Ian jelenléte. Én se
vagyok odáig érte, de jól végzi az iskolai dolgokat. Az más hogy mit csinál
szabadidejében.
****
- Minden oké? – ültem le Liz mellé az ágyba.
- Ühüm. – bólintott – Semmi baj, Harry. Csak
kicsit furcsa volt.
- Biztos? – mosolyogtam rá.
- Igen!
- Figyelj.. – hajtottam le a fejem.
- Ne! Először te. – fogta meg a kezem – Szeretnék
elnézést kérni a családom miatt. Túl nagy hülyeségeket mondanak mindig. –
nevetett – Ezt nem könnyű megszokni tudom. Néha még nekem se meg túl jutni
rajta.
- Ne! – tiltakoztam – Tudom milyenek a családi
banzájok.
- Sajnálom, hogy holnap haza megyünk. – sóhajtott-
Szívesen lennék még itt.
- Jó kis hely az biztos. – bólintottam.
- És mit akartál te mondani?
- Öh.. Semmit nem lényeg. – legyintettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése