6. fejezet - Régi barátok, új ellenségek

* Elizabeth szemszög *

Egy magazint olvasgatva ültem a rendelőben és vártam, hogy végre én kerüljek sorra. Ez az utolsó foglalkozásom. Dr. Parker ódákat zeng Apának, hogy mennyit fejlődtem öt nap alatt. A szűkszavú lányból kibújtam szerinte és bátran válaszolok már. Viszont a lányt, aki az osztálytársam lett, azóta se láttam itt. Gondolom az iskola miatt nem jött. Harry minden nap mesél róla, amint megtud valamit és rólam is mesélt neki. Ha minden igaz Ő is ott lesz ma este Matt buliján.

- Elizabeth! – jött ki Dr. Parker.

Letettem a magazint a többi közé és felálltam a kényelmetlen fehér székről. Bementem a már ismerős szobába és leültem a puha kanapéra. Dr. Parker kedvesen mosolygott rám, míg el nem helyezkedtem. Egy barna papír dosszié volt nála és kinyitotta. Érdeklődve néztem, míg írt egy üres fehér lapra benne.

- Szóval, hol is hagytuk abba tegnap?

- Azt hiszem Apa és Anne eljegyzését beszéltük ki.

- Oh, igen. – bólintott – Egyedül jöttél ma?

- Igen, Apa tegnap este jött haza Amerikából, üzleti úton volt. Hagytam aludni, meg amúgy se szorulok kíséretre.

- És a héten voltál bárhol is?

- Csak otthon, illetve egyszer Gemma elvitt vásárolni, azt hiszem kedden. – gondolkoztam el – Ma pedig egy medencés buliba vagyok hívatott.

- Egyedül mész?

- Nem, Harry ott lesz velem. Tőle tudom a meghívást is, mivel ezen a héten döntötte el a házigazda.

- Hallottam hogy lesz egy jótékonysági bál az iskolátokban. Sokan elmennek a városból rá, arra gondoltam, hogy kicsit jót tenne neked, ha vállalnál ott egy munkát. Már, mint a szervezésben. Jót tesz neked, ha emberekkel vagy.

- Ühm..

- Vagy nem?

- Ami azt illeti Hanna, a főszervező tavaly óta. Nem szívesen lennék a beosztottja.

- Oh, értem. Teljesen igazad van. Viszont lenne egy kérdésem. – hajolt előre kissé – Harry még mindig csak a barátod?

- Nem értem mire gondol. Harry mellettem volt és segített, ennyi mind össze. Még csak most barátkoztunk meg egymással.

- Még csak most?

- Igen, eddig „utáltuk” egymást. – rajzoltam ujjaimmal idéző jeleket a levegőbe – Külön osztályba járunk és emiatt belénk rögzült, hogy utáljuk egymást. Mert az én osztályom és az övé ki nem állhatja egymást.

****

A dossziéban lévő lapokat olvasgatva álltam a rendelő előtt és vártam hogy Harry megérkezzen. Dr. Parker nekem adta az anyagomat, de nem érettem miért, hiszen ezeket neki kéne megőrizni. Mindegy, azért örültem neki, hogy biztos kezekben van nálam. Minden egyes lapon a titkaim voltak.

- Hey! – bökött meg Harry – Mit nézel annyira?

- Szia! – néztem rá – Csak a beszélgetéseink a dokival.

- Megnézhetem?

- Nem, titok. – mosolyogtam rá, mire felfújta arcát – Kisfiú.

Harry csak szemet forgatva indult el teljesen más irányba. Utána is szóltam, de csak mutatott hogy menjek utána. Nem régen nyílt a közelben egy cukrászda és oda mentünk be. Leültünk az egyik ablak melletti kanapéra és Harry szólt az egyik felszolgálónak. Mind a ketten rendeltünk egy jegeskávét és valami habos süteményt. Ölébe vette táskáját és turkálni kezdett benne. Kíváncsian figyeltem, ahogyan elővesz belőle egy borítékot. Az asztalra tette és sóhajtva elém tolta. Hamar visszatért a pincér, így nem szóltam és nem nyitottam ki. Letette elénk a rendelést és elviharzott. Kezembe vettem a hófehér borítékot, amire a nevem volt írva.

- Ian küldte. – morogta süteményét piszkálva – Nem tudom, mi van benne, csak megállított a folyosón hogy adjam neked át.

- Ühm.. Köszönöm. – nyitottam fel.

Mosolyogva vettem ki belőle a vörös szalagot, amivel mindig jelezte mások felé, hogy foglalt vagyok az elkövetkező eseményre. Volt benne két jegy a jótékonysági bálra és egy tájékoztató kis füzet.

- Mi az? – kérdezte Harry.

- Hát, Ian ezzel kér, hogy legyek a partnere a jótékonysági bálon.

- Oh.. – vett egy mély levegőt és hangján éreztem, hogy rosszul esik neki.

- De nem fogadom el. – néztem rá és csak a kis füzetet vettem ki – Te elhívtál, és ezt tiszteletben tartom.

- Még ha csak igent sem mondtál. – vonja fel szemöldökét.

- Elmegyek veled. Dr. Parker szerint jó, ha emberek között vagyok, és nem elbújok.

- Ian még is csak közelebb áll hozzád.

- Nem Harry. Te sokkal jobban ismersz. – néztem a szemébe – Igazából csak Te vagy az, aki ismer.

Láttam, ahogyan arca elkomolyodik, majd hajába túrva kinéz az ablakon. Talán túl sok mindent mondtam el neki. Ilyeneket megtudni egy olyan emberről, akit nem kedveltél, majd össze kellett vele költöznöd, megterhelő lehet. Minden este eszembe jut, ahogyan kihúzta belőlem az információkat és próbált segíteni. Miért, Harry az egyetlen, akiben ennyire megbízom? Nem tett semmi olyat. Még csak egy hete hogy igazán összebarátkoztunk. De még is.. Van benne valami, ami miatt feltétel nélkül bízom benne. Mi lehet az? Idegesít.

- Szóval akkor megyünk a bálra. – motyogta.

- Igen. – bólintottam – De ha mással szeretnél menni, vagy nincs kedved, szólj!

- Van kedvem, és veled megyek. – mosolygott.

Valamiért úgy éreztem, hogy ez nem igaz. Ami azt illeti, Harry igen csak furcsa. Főleg mióta Ian szóba került. Történt volna valami? Az asztalon könyökölve nézett ki miután elfogyasztotta süteményét. Az asztalon lévő telefonom rezegni kezdett. Mind a ketten rá kaptuk a tekintetünk és Hanna neve volt a kijelzőn. Harry arcán megfeszültek az izmok és rám pillantott. Franc. Rányomtam a kijelzőn lévő piros gombra és felnéztem rá.

- Beszéltél vele?

- Nem. Nem áll szándékomban Harry. És ezt már elmondtam egyszer.

- Jó, csak egy ártatlan kérdés volt.

****

Egy rövidnadrágban és egy rövid ujjú pólóban ültem a kanapén Gemma mellet és vártam, hogy Harry kész legyen. Matt egy hatalmas házban él a szüleivel, ahol a bent a házban van egy nagy medence. Egyszer voltam már ott. Egy hatalmas villa. Három emelet, gyönyörű kert, luxus minden szegletben. De ha valaki látná őt, nem mondaná meg hogy így él. Matt egy teljesen átlagos fiú. Kedves, vicces és nyílt. Ő is az évfolyamtársunk.

- Szeretném, ha lányokat messze elkerülnéd. – szúrta oda Apa.

- Nem volt szándékomban velük lenni. – néztem rá.

- Mehetünk. – baktatott le Harry a lépcsőn.

- Gyalog mentek? – nézett rá Gemma – Elvihetlek titeket. 

- Liam itt van. – adta a kezembe a pulóverem – Majd jövünk.

Mosolyogva intettem nekik, majd kimentem. Harry megelőzött miután becsukta az ajtót. Liam az autónak dőlve várt ránk. Harry pacsizott vele, majd rám nézett. Mosolyogva intettem barátunknak, de neki ez nem volt elég. Liam elkapta a karom és magához húzva ölelt át. Szorosan fonta körbe testem körül karjait. Arcát a hajamba temette. Oldalra pillantottam, ahol Harry állt. Ideges volt. Mi van veled? Hol a mosolygós Harry?

- Annyira sajnálom. – dünnyögte Liam.

- Ne sajnálj semmit se. – toltam el magam öleléséből.

Mi a francot művelek? Liz te barom! Liam szorosan magához ölelt és te ott hagyott, mert Harry nem vigyorog? Hülye. Liam még az arcomra simított, majd beültünk az autóba. Sokat mindent kérdezett Liam, amire nem mindig válaszoltam őszintén. Oly sokszor elmondta milyen jó, hogy lát és hogy jól áll nekem ez a póló. Harry egész végig csendben volt és csak kifelé meredt. Ha Liam hozzá szólt morgott valami nem tisztán érthetőt az orra alatt.

Körülbelül fél óra út után már a célunkhoz is értünk. Harry volt az első, aki kiszállt. Sokan voltak, akik autóval jöttek el. A zenét már a hatalmas elő udvarban is hallani lehetett. Liam bezárta az autót és Harry után mentünk. Nagyon remélem, nem most gondolja meg magát és hagyj egyedül. Liam leállt az egyik osztálytársával beszélni, így Harry után rohantam. Megfogtam a csuklóját és magam felé rántottam óvatosan. Rám nézett és nyelt egyet. Mi a fene baja van?

- Harry..

- Ne menj el mellőlem.

- Várj.. – húztam vissza mikor indult – Baj van? Annyira furcsa vagy ma..

- Hogy baj? – szűkített össze szemeit – Nincs semmi csak.. – túrt hajába – Mindegy.

- Kérlek.

- Ian. Idegesít.

- Csak egy barátom. – vontam meg a vállam.

- Nem akarom hogy miatt „visszasüllyedj”. – rajzolt idézőjeleket a levegőbe.

- Minden rendben Harry. Ha azt szeretnéd, nem beszélek vele.

- Minek hozol, áldozatot miattam?

- Te vagy az egyetlen, akiben megbízom, és úgy érzem, hogy számíthatok rád.

- És?

- Nem akarlak elveszíteni.

- Liz.. – sóhajtott – Nem fogsz, csak idegesít a srác ennyi.

Magához ölelt, de nem sokáig álltunk úgy. Megfogta a kezem és bementünk a házba. Sokan a földszinten voltak a medencénél. Ez volt az első emelet a bejárat. Páran voltak a másodikon és labdákat dobáltak le. Harry Matt felé kezdett el húzni. Üdvözöltük egymást és elmondta milyen jó látni egyem is végre. Jól esik, hogy így gondolnak rám a többiek.

Harry a falnak dőlve állt kezében egy üveg hideg sörrel. Minden mozdulatom figyelte, ahogyan pár lánnyal beszéltem az osztályból. Volt egy szőke lány, aki folyamatosan megpróbált Harry körül legyeskedni. Harry mindig elzavarta, de nem adta fel. Meguntam nézni, hogy Harry csak szemet forgatva néz a lányra, így oda mentem. Beálltam Harry mellé és átkarolta a kezét. Mosolyogva néztem a szőkeségre, aki vörös fejjel trappolt el. Bájosan integettem utána, míg Harry nevetni kezdett. Liam csurom vizesen futott hozzánk és lihegve nézett ránk. Nevetnem kellett rajta.

- Gyertek! Rohadt jó. Van egy csomó felfújható figura és vízi pisztoly, meg bombák. – túrt vizes hajába.

- Van kedved? – nézett rám Harry.

- Persze! – vettem le a pólóm és a kezébe adtam.

- Mindjárt jövök, maradt itt jó? – tette le a polcra az üveget Harry és elment.

Liam elrohant, vissza a földszintre. Hosszú percek teltek el, de Harry nem jött. Idegesen tördeltem ujjam, mikor megláttam, hogy Hanna és a lányok egy szinten vannak velem. Körbe néztem és a lépcsők felé vettem az irányt. Harry haragudni fog. Gyors léptekkel felmentem az emeletre és próbáltam megbújni a tömegben. Volt egy szoba ahol szinte senki se volt. Boltíves ajtaja volt, így gyorsan beléptem és a falnak támaszkodtam. Francba! Kinéztem a biztonságos rejtekhelyemről. Hayley vigyorogva nézett a szemembe távolról. Ökölbe szorított kezem a falva vertem kicsit és visszahúztam a fejem. Ha most elfutok, gyávább leszek és nem fognak hagyni. De ha itt maradok az se jó. Hayley lépett be elsőnek a rózsaszín hajával. Mosolyogva állt meg előttem és Samanta majd Hanna állt meg előttem, mellettem. Idegesen szívtam be a levegőt, és rájuk néztem.

- Édesem, te kerülsz minket? – vigyorgott Samanta.

- Biztos Harry társasága jobb neki. – biggyesztette le ajkait Hayley.

- Ugyan már csajok! Beth csak egy kis áruló. Az árulók pedig megfizetnek mindig. – tette állát a vállamra – Olyan kis ártatlan vagy most Elizabeth.

- Rossz vagy igazából nem egy kis szende szűz. – simogatta meg a fejem Hayley.

- Nem.. Hagyjatok. – ráztam sírva a fejem.

- Harry is csak a lukat látja benned. Senkinek sem fogsz megfelelni soha. Vésd már a butus fejedbe Beth. Én kihúzhatlak a mélyből újra, ha hagyod. – bökte meg orrával az arcom Hanna – Kislány.

- Ugyan már Beth, te csak egy bőgőmasina vagy. – nevetett gúnyosan Samanta.

- Nem csak az, még elme roggyant is! Dili dokihoz járt. Szerintetek miért nem jött iskolába? – kuncogott Hayley.

- Oh, minden titkodat vagy is titkunkat kifecsegted te ribanc? – markolta meg a hajam Hanna és kissé hátra húzta a fejem – Sose felelsz meg az embereknek, ezt ne felejtsd el. Mindenki kihasznál, ahogyan mi is. Buta kislány vagy.

- Mi a faszt csináltok? – jött be Harry – Rohadt gyorsan ereszd el drogos kurva. – lépett oda hozzánk.

A lányok nevetve mentek ki és Hanna még megpaskolta Harry vállát. A falnak dőlve sírtam. Kezemet a homlokomra tettem és próbáltam kizárni Hanna szavait a fejemből. Harry oda sietett hozzám és egyik kezével a falnak támaszkodott. Kezében ott voltak a pólóink. Sóhajtva húzott magához és csitítani próbált.

- Bántottak?

- Nem tudom. – próbáltam összeszedni a gondolataim.

- Gyere, menjünk haza. – adta rám a pólómat – Felhívom a nővérem.

Aprót bólintottam és továbbra is a mellkasához bújva álltam. Lehunyt szemekkel próbáltam kizárni a külvilágot, pont, úgy ahogy a foglalkozáson tanultam. Csupa szép dolgokra gondoltam. És milyen hatásos is volt.

- Miért nem maradtál ott?

- Mert akkor is ott voltak. Megpróbáltam elbújni.

- Ez volt a legrosszabb ötlet Liz.

- Sajnálom.

- Jól vagy? – engedett el és lejjebb hajolva az arcom kémlelte – Megütöttek vagy valami?

- Nem. Csak szavakkal bántottak.

Harry gondolkozni kezdett, majd megfogta a kezem és lementünk a földszintre. Liam éppen az egyik lánnyal beszélgetett. Harry megfogta a vállát, de kezem továbbra sem engedte. Liam botladozva állt meg Harry előtt. Szemei rám tévedtek és kissé elsápadt.

- Ugye nem Hanna?

- Oh, de igen. Bizony hogy a húgod volt.

- Nem tudom, mit csináljak..

- Köpd már be a szüleidnek! – kiabált rá Harry – Rohadtul de nem normális hogy arra megyek, oda hogy a drága húgod rá van csavarodva, mint egy kígyó! És még bántja szavakkal?

- Ah.. – dörzsölte Liam a halántékát.

- Liz, kérlek, mondd hogy nem igaz.

Csak lehajtottam a fejem és megszorítottam Harry kezét. Nem akartam hogy ez legyen. Miért nem állítottam meg? Idióta vagyok. Liam dühösen elment tőlünk, mi pedig leléptünk a házból. Harry sietős léptekkel haladt az utca felé, Én pedig próbáltam vele tartani az iramot. Megrántottam a kezét, így megállt és egyből felém fordult.

- Én annyira sajnálom Harry.. Elrontottam az egész estédet.

- Sh! – fogta kezei közé az arcom – Ne vállald magadra. Amúgy se volt egy nagy durranás. Örülök, hogy lelépünk.

- Ne haragudj rám. – súgtam újra.

- Liz, könyörgöm, kérlek, ne mondd ezt. Hanna esett neked a drága kutyáival.

****

Lábaimat átkarolva ültem az ágyamon a falnak dőlve. Apáéknak azt mondtuk unalmas volt a buli ezért jöttünk hamar el. Harry vagy ötvenszer jött át mióta haza jöttünk. De egy ideje már nem jött be. Csuklómon a hajgumival játszottam. Kinyílt az ajtó és Harry jött be. Azt hittem alszik. A párnája és a takarója volt nála. Értetlenül néztem rá. Ledobta az ágyneműt az enyémre és beült mellém. Nyirkos hajába túrt és rám mosolygott. Oh, szóval most fürdött és ezért nem jött be. Gyorsan összefogtam a hajam és felé fordultam.

- Tényleg nem haragszol? Egész este engem kellet pesztrálnod. Nem tudtál senkivel se rendesen beszélni.

- Liz azok, mint sznob pöcsök. Nincs kedvem velük társalogni, elég az osztályban elviselni a legtöbbjét.

- Jó. – hajtottam le a fejem – Várod a holnapot?

- Hüm?

- Megyünk Doverbe. Végre láthatod, honnan jöttem. Mutatok majd egy szuper helyet!

- Tényleg. – nevetett – Ott is együtt alszunk?

- Valószínű mivel ott csak négy szoba van.

- Akkor biztosan, Gemma egyedül szeret lenni.

- Észre vettem. – mosolyogtam rá – De nem bánom.

- Hogy egyedül van?

- Nem, azt hogy együtt alszunk.

- Én sem. – dőlt be az ágyba – Tied mennyivel kényelmesebb.

- Tudom. – feküdtem mellé és magamra húztam a takarót.