2. fejezet - Lebukás

Türelmetlenül ácsorogtam a folyosón és vártam, hogy Hanna végre jöjjön. Már bő húsz perce ment az óra, de persze ez Őt nem foglalkoztatta. Amikor megláttam végre a bejáratnál, nem ismertem rá. Összefogott hajjal volt, farmerban és egy szürke pólóban. Semmi kiegészítő, magas sarkú. Valószínűleg Ő is látta rajtam hogy konkrétan megrémültem a látványától. Tegnap még leszólta a farmer, póló, tornacipő összeállításaim mire ma már Ő is abban van. Egy fekete hátizsák volt a hátán, és ahogy jött el mellettem karon fogott és a terem felé rángatott. Meg se bírtam szólalni, csak néztem Őt. Hát, sose láttam még így. Semmi szoknya, smink, göndör haj, kávé a kézben. Megállt a terem előtt és oldalra döntötte fejét. Megfordult és a legközelebbi mosdóba mentünk inkább. Ledobta a táskáját a földre és a mosdókagylónak dőlt. Vigyorogva néztem rá, mire meglökött a vállamnál fogva.

- Hol vannak a ruháid, Hanna?

- Liam elmondta otthon, hogy visszajött a régi igazgató és hogy nem szereti a kihívó ruhákat. Na de nem is baj! Remek tervem van. – vigyorgott.

- Hallgatlak. – fontam össze magam előtt a karjaim.

- Tavaszi szünet.

- Ja, az csak jövőre lesz. Úgy nyolc hónap múlva.

- Akkor az őszi szünet.

- Mi van vele?

- Elmegyünk Amerikába. Pontosabban Kaliforniába. Ott hatalmas bulik vannak a szünetekben. Hidd el.

- Még is hogy akarsz? Hármasban?

- Nem, Ian nem jönne, a szülei úgy se engednék. Te, Én, Hayley, Samanta.

- És hogy gondolod, a szüleink csak úgy elengednek minket Amerikába?

- Azt mondjuk majd, hogy Hayley nagybátyjához megyünk. Velük már beszéltem és benne vannak. A nagybátyja pedig szuper jó fej és tényleg Kaliforniában lakik. Csak nem ott lennénk, hanem buliban.

- Hanna, neked elment az eszed. – sóhajtottam fel – Szívesen benne lennék, de tudod Apa milyen, na meg ott van Harry akit, biztos rám sóznak.

Hanna nem is figyelt rám, csak üzenetet küldött a telefonján, és ahogy kicsöngettek a másik két lány is a mosdóba jött. Teljesen be voltak zsongva az ötlettől, kivéve Én. Tudom, hogy Apa soha nem engedne el. A nyaraláson se mehettem egyedül sétálni, csak ha jött vele Gemma vagy Anne. Hayley elővette a táskájából a füzetét, amiben már minden ki volt számolva és meg volt tervezve. Csodálkozva néztem rájuk. Ők azok, hárman akik soha nem csináltak semmit, ezt pedig teljesen megtervezték, levezették. Ahogy belépett az egyik új diák az alsóbb évfolyamból, rá néztünk. Nagyokat pislogott ránk, majd szép lassan hátrált ki és elment.

- Ijesztő vagy Hanna. – vágta rá Hayley.

- Tényleg, hol vannak a ruháid? – nevetett fel Samanta.

- Mrs. Moon hibája, a szüleim nem engednek csinosan el. – morogta.

- Tényleg, mennünk kéne, mert az osztályfőnöknek van valami bejelenteni valója, óra előtt. – kapta fel a földről táskáját Hayley.

Előre mentem és pár lépéssel a lányok előtt haladtam a terem felé. Harry a folyosói padon ült két lánnyal az oldalán és előttük Liam állt. Tekintetünk találkozott pár másodpercre, majd átkarolta az egyik szőke lányt és csábos vigyorával szemezett vele. Nem csodálom, hogy még mindig nincs barátnője. Liam mosolyogva intett felém, mire a Harry mellett ülő másik fekete hajú lány csak fintorogva csettintett Liam felé, hogy ne rám nézzen. És még a tanárok csodálkoznak, hogy a két osztály nem jön ki egymással. Míg mi összetartó osztály vagyunk, ők a „stréberségen” nem tudnak mit felmutatni. Ha annyira nem nyalnának a tanároknak, nem lennének ők a kitűnő osztály. A közös osztálykiránduláson is szétesett az egész osztály, semmi összetartás nem volt bennük, egy egyszerű csapatmunkát nem bírtak megcsinálni. A lányok nem is csináltak semmit, mert a végén még bele halnak. A mi osztályunkban is vannak plázababák, de ha arról van szó, tesznek az osztályért és mellettünk állnak. Ez az, ami miatt a két osztály rühelli egymást.

- Szóval itt van mindenki? – nézett körbe Mr. Hastings – Remek, kérlek, nyugodjatok le egy kicsit!

- Miért kellett bejönni előbb? – dőlt hátra a széken Gregg.

- Mert, szeretnék valami mondani. Nem csak nektek van elegetek, hanem nekem is az évfolyamtárs osztályból. Szerintem tudjátok melyikre, gondolok. Meg kell mutatni nekik, hogy mi sokkal, de sokkal jobbak vagyunk! – nézett végig mosolyogva az osztályon – Lehet, hogy nem vagytok lángeszek, de ők se azok, csak nyalnak a tanároknak. Viszont van egy valami, ami csak bennetek van meg, az pedig nem más, mint a csapatmunka! Összefogunk ellenük.

- Tréfa? – csillant fel Adam szeme.

- Nem Adam. Nem tréfa, abból sose sül ki jó. – nézett felém Mr. Hastings.

- Ők kezdték. – emeltem fel megadóan a kezeim.

****

A sportpálya melletti padon ültem Hanna mellett és néztük, ahogyan a fiúk fociznak. Már vagy húsz hosszú perce. A többi lány az öltözőkben maradtak, hogy nehogy megizzadjanak a napfényben. Ian diákgyűlésen volt, így nem is láttuk ma még. Hanna a magazinját nézegette és zenét hallgatott. Sóhajtva hajtottam hátra a fejem és lehunyt szemekkel élveztem a napsütést. Hirtelen rezegni kezdett a telefonom, így képtelen voltam megszakítani a „napozásom”. Elővettem a zsebemből és csodálkozva néztem a kijelzőt, amin Liam neve állt. Megnyitottam az üzenetét és még jobban csodálkoztam.

Milyen órátok van? Beszélnünk kéne. Sürgős! L.

Mellettem ülő húgára néztem, aki teljesen jól elvolt a zenehallgatással és a magazin nézegetéssel, így gyorsan visszaírtam neki.

Kint vagyunk sportpályánál, hol vagy?

Felállva biccentettem az épület felé, mivel Hanna felnézett rám és megvonta vállait. Mivel felálltam, így egyből elfeküdt a padon és feltette a lábait a végébe. Szerintem, csak örül, annak hogy felálltam és bemegyek. A telefont forgattam kezemben, míg bementem az iskolába. Körbe néztem a folyosón és kimentem a lépcsőházba. Felmentem egy emeletet és a falnak dőlve vártam hogy Liam végre visszaméltóztasson írni. Hallottam, ahogy valaki jön le a lépcsőkön, de elmenekülni, már nem tudtam mivel közel volt. Ian baktatott le a lépcsőkön és a nyakkendőjét szedte szét. Mosolyogva néztem rá, mire oda jött hozzám és megölelt. Nem szólt semmit, csak tovább ment az öltözőkhöz.

Gyere a tetőre, két perc és ott vagyok.

Ahogy elolvastam Liam üzenetét, egyből elkezdtem rohanni, az emeletre. Reménykedtem, hogy nem találkozok egy tanárra, sem és még véletlenül se futok össze az igazgatónővel. Hamar felértem és kicsaptam magam előtt az ajtót. Zihálva támaszkodtam a beton falnak, ami a tetőn volt. Kissé előre hajtottam a fejem, így a hajam tökéletesen eltakarta a szemem elől a napot. Rossz ötlet volt levágatnom iskola előtt.

- Hey! – szólalt meg mögülem Liam halnak.

- Úristen! – kaptam a mellkasomhoz.

- Nyugi, csak én vagyok. – fogta meg a karom.

- Mi olyan fontos?

- Hanna.. – dőlt a falnak – Újra anyagozik?

- Miért tőlem kérdezed?

- Mert te ugyan úgy benne voltál és együtt csináltátok. És kezd újra úgy viselkedni, mint régen. Nem eszik, keveset alszik, mindig csak iszik.

- Alkoholt? – vontam fel a szemöldököm.

- Nem, csak mindig szomjas és nem volt ilyen. Szóval?

- Ezt miért iskolában kell megbeszélni? Egyébként pedig nem tudom Liam.

- Egész nap együtt vagytok, még se tudod? – vonta fel szemöldökét.

- Oké, tény hogy Hanna titkol valamit, és hogy örült ötletei vannak, de ha csinálná, se árulnám be. Segítenék neki.

- Sokra megyek ezzel.. – fordította el a fejét.

- Hé, Liam, tudod, hogy mindig segítettem neki és hogy sikerült egyszer leállítom hosszú időre. – fogtam meg karjait és mosolyogtam rá.

- Figyelj, elhiszem, de milyen őrült tervekről beszéltél?

- Ühm.. – hajtottam le a fejem – Majd úgy is elmondja, ne haragudj, de vissza kell mennem.

- Beth! – fogta meg a karom, ahogy elindultam.

- Nem, Liam, nem köpök. – húztam el a karomat, és rohanni kezdtem.

Miért van ez még mindig? Annyira nehezen tudok nemet mondani neki. Liam volt az első szerelemem. Ugyan ezt sose adtam a tudtára és sose tettem, azért hogy összejöjjön bármi is. Mindig messziről csodáltam, talán azért is mert Harry legjobb barátja. Sokáig tartottam tőlük. Ugyan nem ismerném be soha senkinek, de ezt nem tudom elfelejteni legbelül. És az érzéseim, se változtak ezek szerint. Liam még mindig ugyan úgy megmozgatja a fantáziám, és ugyan úgy tetszik. Mindig feldobja a napom, ha mosolyog rám. Jobban érzem magam tőle.

****

Sóhajtva léptem be a házba. Elég későre járt, már így haza jöttem. Egészen ideáig az utcákat jártam és próbáltam gondolkozni a délelőtt történteken. Hallottam hogy Apa és Anne éppen az előszoba felé jönnek. Mosolyogva néztem rájuk, ahogy felém jöttek. Ki voltak öltözve.

- Hol voltál eddig? A telefont se vetted fel. – ölelt meg megkönnyebbülve Anne.

- Sétálni. Meg találkoztam pár ismerőssel. – legyintettem.

- Milyen ismerőssel? – nézett rám Apa.

- Apa, ne már. – forgattam meg a szemeim és elindultam az emeletre.

- Későn jövünk, Harry a konyhában van, Gemma egy barátjánál alszik. – mosolygott Anne – Van vacsora a hűtőben.

- Rendben, érezzétek jól magatokat. – intettem.

Megvártam, míg kimennek és ledobtam a lépcsőfokra a táskám. Leültem mellé és arcomat a kezeimbe, temettem. Utálom ezt az egészet. Mindig kettesben maradunk és őszintén kissé elegem van, abból hogy piszkáljuk egymást. Én csak egy normális nyugodt estét szeretnék, de nem lesz. Sóhajtva néztem fel. Harry előttem állt egy banánnal a kezében és engem nézett a falnak dőlve. Minden bizonnyal lesz valami gúnyos megjegyzése, beszólása; rám, az öltözékemre, a hajamra, hogy miért ülök itt. Vettem egy mély levegőt és lehunytam a szemeim. Vártam hogy szóljon, de nem tette. Mikor éreztem, hogy leül a lábamnál a lépcsőre, meglepődve néztem rá. Nem nézett hátra, csak a falat bámulta, ami előttünk volt. Szépen csendben elkezdte enni a gyümölcsöt és ennyi.

- Ha.. – szólítottam volna meg, de közbe szólt.

- Liam miért találkozott veled az óra közepén?

- Micsoda?

- Láttam. A tetőn találkoztatok.

- Követted őt?

- Igen. – bólintott – Liam nem szokott csak úgy kimenni az óra közepén és előtte nem szokott üzengetni. Van köztetek valami?

- Nem, dehogy is. Hanna a húga, aki a legjobb barátnőm és róla kérdezett.

- Micsodát?

- Miért érdekel ennyire? – ültem lejjebb mellé, hogy rá tudjak nézni.

- Csak érdekel. – pillantott a szeme sarkából rám.

- Liam elmondja, ha rákérdezel biztosan, de én nem akarok bele szólni.

- Köze van hozzád is? – dőlt a korlátnak – Más részt nem lennél ennyire óvatos azzal, amit mondasz.

- Köze van. – bólintottam.

- Miért nem mondod el? Egy család vagyunk elvileg.

- Harry, őszinte leszek. Nem bízom benned. Tudom, hogy csak a kíváncsiság beszél belőled, és ha most elmondom, kitudja, talán holnapra az egész iskola tudni fogja.

- Oké, mit akarsz rólam tudni? – dőlt hátra és megtámaszkodott a mögöttünk lévő lépcsőfokon.

- Kezdjük az elejéről. Hol van az Apukád?

- Meghalt egy autóbalesetben. Tíz éves voltam. Éppen egy meccsem lett volna, imádtam régen focizni és a munkahelyéről jött, hogy Ő is megnézzen engem. Azóta, még csak a labdára sem tudok nézni.

- Ühm.. Sajnálom.

- És az Anyukád? Mi van vele?

- Hat éves voltam, amikor elment. Egyik napról a másik lépet ki az életemből. Apa, próbált mindent megadni nekem, persze sikerült neki, de egy Anya nélkül nehéz. Nem tudtam megbeszélni semmi csajos dolgot, pont, mint egy Apa fia beszélgetés. – Harry hümmögéssel válaszolt rá, minden bizonnyal egyet értett – Mit gondolsz Apáról?

- Remek ember. – húzódott mosoly az arcára – Tudom, hogy számíthatok rá, és olyan, mint Apa volt. Még ha nem is vagyok az igazi fia, úgy érzem, hogy fiaként tekint rám.

- Apa, szeret téged. Örül hogy végre vagy egy fia, még ha nem is a vér szerinti.

- Mit gondolsz rólam? – hajolt előre és rám nézett.

- Hm? Rólad?

- Igen, kíváncsi vagyok.

- Egy igazi seggfej tudsz lenni, de tudom hogy te igazából nem vagy ilyen. Ahogyan a családoddal bánsz, az más. Ahogy az iskolában adod magad, az taszító. Tudom hogy az mind álca. Mindig is kíváncsi voltam, milyen is az igazi Harry. – mosolyodtam el – Szóval elmondod milyen vagy Te?

- Én? – gondolkozott el – Egy seggfej. – nevetett – Nem tudom. Bármit megtennék a családomért, még ha hülyén hangzik érted is, mert, a családomhoz tartozol. Szeretem a barátaimat és kiállok értük. Még sose volt igazán barátnőm. Persze, voltak egy éjszakás kalandjaim, de nem vagyok rájuk büszke.

- Nem volt barátnőd? Mindenki azt hiszi az osztályomban, sőt az iskolában hogy egy igazi nő faló vagy.

- Ez nem igaz. – rázta meg a fejét – Egyszer voltam szerelmes, de a lány csúnyán összetörte a szívem. Tudom, hogy ez olyan nyálasan hangzik. – fintorgott.

- Nem, tudom milyen érzés. Volt egy barátnőm régen. És tavaly nyáron mikor a nagyszüleimnél voltam, elvitt egy egyetemi buliba. Ott volt az a fiú, akiben szerelmes voltam kiskoromban. Bár mikor Londonba költözünk, elfelejtettem és másba lettem szerelmes. Mindegy, a lényeg hogy akkor nyáron lefeküdtem vele, és abban reménykedtem, hogy lehet valami, de csak kiröhögött és tudata hogy a szemében mindig is egy pisis leszek.

- Ez lett volna a kérdésem, de akkor kérdezek mást.

Bólintva néztem rá. Harry felállt és hajába túrt. Felém fordult és közelebb hajolt. Lábaim mellett támaszkodott és mélyen a szemembe nézett. Kissé hátrébb húzódtam és egy nagyot nyeltem. Szeme egészen sötét volt. Még sose láttam ilyennek. Ijesztő. Mintha lenne egy.. Sötét oldala.

- Ki vagy Te? – bökte ki halkan – Ki az a Beth?

- Egy rossz ember. – suttogtam – Egy olyan ember, aki képes másokat tönkre tenni. Aki fél saját magától.

- Miért? Miért olyan rossz ember?

- Olyanokat tett és látott, amit egy embernek se kéne látnia és tennie.

A szívem iszonyatos módon fájni kezdett. Nehezen vettem a levegőt és megijedtem. Ajkaim elnyíltak és könnyek gyűltek a szemembe. Megfogtam Harry vállát és ellöktem magamtól. A falnak ütődött kicsit, míg én felugrottam a lépcsőről és a szobámba rohantam.

****

A fürdőszobából kijövet dörzsöltem a hajam a törölközőmmel. Megálltam Harry ajtaja előtt, ami nyitva volt. Harry az ágyon ült és ölében a laptop volt. Éppen valami videót nézett. Sóhajtva kopogtam a nyitott ajtaján, mire rám kapta a tekintetét. Lecsukta a laptopot és letette az éjjeli szekrényére. Beljebb mentem és meg álltam távolabb tőle.

- Figyelj.. Én szeretnék elnézést kérni, amiatt hogy ellöktelek.

- Jól vagy?

- Ühüm. – bólintottam – És megkérhetlek, hogy ne beszélj a mairól senkinek?

- Nem mondtam volna el senkinek se. Nyugodj meg és pihenj.

- Köszönöm.

Harry hátra dőlt az ágyon, én pedig kimentem a szobájából. Becsuktam magam mögött az ajtaját és halkan lementem a lépcsőn. Visszanéztem az emeltre még, majd kimentem a bejárati ajtón. Rohanni kezdtem az utca végére, ahol Hanna várt már engem. A fekete autójában ült és vigyorogva nézett rám. Beültem mellé és megöleltem.

- Na?

- Csak Harry van otthon. De szerintem pár percen belül alszik is.

- Szuper, akkor miénk az este! – vigyorgott Hanna.

- Liam gyanakszik Hanna. Okosnak kell lennünk.

- Nem érdekel. Nem szóljon bele az életembe.

Nem szóltam semmit se. Csak ültem mellette és néztem ki. Hanna egyik egyetemista barátja bulit rendez és meghívtak minket. Hayley és Samanta is ott lesznek. Ian nem válaszolt, arra hogy eljönne.

Hanna rám vigyorgott az egyik piros lámpánál és hátra bökött a fejével. A hátsó ülése pillantottam és előre vettem táskáját. Kihúztam a cipzárt, majd ránéztem. Teljesen feltöltötte a party táskáját. Egy üveg vodka, tabletták, füves cigik. Beletúrt és elővette a kék tablettákat, tartalmazó zacskót. Gyors mozdulatokkal nyitotta ki és kivett belőle kettőt. Vigyorogva nyújtotta felém, mire nevetve vettem el tőle. Összecsaptuk kezünket és bevettük.

- Kezdődjön a buli. – vágta rá Hanna és elindultunk.

****

Műanyag poharunkat a magasba tartva táncoltunk. Hanna hátulról a csípőmet fogta és szorosan magához húzott. Az egész ház a feje tetejére állt. Mindenhol alkoholos üvegek, műanyag poharak, csikkek. Előttem egy teljesen ismeretlen srác állt és a derekam szorongatta. Orra többször is súrolta nyakamat és nem egyszer csókolta végig kulcscsontomat. Combja a lábam között volt és teljesen hozzá nyomott. Kezdtem kissé kellemetlenül érezni magam miatta. Hanna a számhoz emelete poharát és itatni kezdett, mikor megpróbáltam elhúzódni. Tiszta vodka volt benne. Elhúzta a fejem mikor elég volt és vigyorogva hajolt a srác a fülemhez.

- Fent vannak még szabad szobák biztos, édes.

- Kihagynám, kösz. – löktem el magamtól.

- Nem tudod, mit hagysz ki ribanc.

Felsóhajtva könnyebbültem meg és elléptem barátnőmtől. Végig tolakodtam a nappaliban lévő tömegen és a konyhába mentem. Hayley a pulton táncolt egy szál fehérneműben és a srácok pénzt dobáltak neki. Megfogtam Samanta kezét, és kicsit félre húztam. Továbbra sem hagyta abba a táncolt és vigyorogva nézett rám.

- Ian hol van?

- Kicsoda? – hajolt közelebb.

- Ian! – mondtam neki hangosabban.

- Kiment az udvarra néhány csajjal.

Szemet forgatva hagytam ott és az udvar felé, siettem. Kicsaptam magam előtt az ajtót, és a padhoz siettem. Ian teljes extázisban ült a lányok előtt, akik kéjesen rázták magukat neki. Eltoltam a lányokat, mire Ian kissé mérgesen nézett rám. Utálom ezt tenni.. Hatalmas pofont adtam neki, hogy észhez térjen. Nagyokat pislogva fogta az arcát, majd újra rám nézett.

- Te vadbarom! Azt mondtam, ne igyál! Holnap megint egész nap diákgyűlésen leszel. – kiabáltam vele.

- Uh.. – vakarta meg a fejét és a padra tette maga mellé a poharát – Többiek?

- Totálisan ki vannak ütve. Főleg Hanna.

- Jó, próbáld meg a többieket összeszedni, Hanna az én dolgom lesz.

- Rendben. – bólintottam. 

Elindultunk a házba, mikor kintről rendőrautó fényei világítottak be. Megragadtam Ian karját és kifelé mutattam neki. Látszott rajta hogy pánikba esett. Ha megtudják a suliban, hogy ilyen helyen volt akkor biztos vége a diák elnökségének.

- Ott a telek határ el tudsz menni, fuss már!

- De..

- Rendben lesz minden, csak fuss.

Egyből rohanni kezdett, Én pedig bementem. A rendőrök, mindent leállítottak. Hallottam, ahogyan az emeletről kiabál le pár egyenruhás, hogy drogokat találtak. Sorban hozták le a tagokat az emeltről, akiknek még igen csak fehér volt az orra. Valaki megpróbált kirohanni az egyik rendőr mögött, de egyből elfogták a földre, teperték és megbilincselték. Idegesen túrtam a hajamba és körbe néztem. Hanna a kanapén ült, Hayley elkezdett felöltözni és Samanta pedig az egyik rendőrre beszélt. Ajkamba harapva dőltem a falnak és az egyik egyenruhás nő felém jött.

- Jól vagy?

- Igen. – bólintottam.

- Mi a neved?

- Elizabeth.

- Rendben, Elizabeth hány éves vagy?

- Tizennyolc.

- Londoni vagy?

- Igen.

- Fogyasztottál alkoholt?

- Igen. – böktem ki kis gondolkozás után.

- És drogokat? Akár tablettát?

- Nem. – vágtam rá.

- Rendben. Egyedül jöttél?

- Nem, a barátnőimmel.

- Egyidősek veled?

- Igen.

- És ők dogoztak?

- Nem, csak alkoholt ittunk.

- Rendben, akkor most gyere velem és összeszedjük őket. Haza viszünk titeket.

Francba! A nő végig mellettem jött, míg egy csoportba nem szedtem barátnőmet. Kivezettek minket az egyik rendőrautóhoz és beszálltunk. Samanta ült elől, mi pedig hátul. Elindultunk Samanta otthona felé és a nő végig kérdezősködött tőle. Hanna megbökött a könyökével és idegesen nézett rám.

- Ian hol van? – suttogta.

- Elküldtem, hogy ne legyen itt. – hajoltam kissé közelebb.

- Ebből most biztosan nem húznak ki minket.

- Nem kellett volna ide jönni.

- Ne most rimánkodj Beth, már bajban vagyunk.

****

Apa még váltott pár szót a rendőrnővel, majd becsukta az ajtót és felém nézett. Szinte szétrobbant az idegtől. Fújtatott. Anne elém állt, mielőtt még Apa jött volna oda hozzám. Harry karba tett kezekkel állt a lépcső tetején és nézett le ránk.

- Még is mit képzelsz?! – ordibált Apa – Megbízom benned, te pedig újra eljátszod az esélyed! Nem volt elég egyszer ez az egész?!

- Micsoda? – nézett rám Anne – Nem az első?

- Nem, mert a drága lányom már ezt eljátszotta már nem egyszer. Egy évig bírt normális lenni.. – nyugodott le Apa – Hatalmasat csalódtam benne Elizabeth. Nem akarlak látni sem. – indult el az emeltre és mintha ott sem lennék ment el mellettem.

Anne ijedten nézett rám, majd Apa után siettet. Utána szóltam alig hallhatóan és felé fordultam. Fent meg fogta Harry vállát, és kedvesen mondta neki hogy „Menj aludni, Fiam.”. Egy világ tört bennem össze. Sírva meredtem fel. Harry rám nézetett miután Apa és Anne elmentek a hálószobájukba. Lassan kezdett el lefelé lépkedni felém.

- Ide ne merj jönni! – kiabáltam rá.

- Beth! Hagyd abba! – szólt rám és gyorsított tempóján.

- Ne, gyere a közelembe! – léptem hátrébb.

- Tehát ez vagy Te? – állt meg a korlátnak dőlve – Ez Beth? Akit az Apja legszívesebben letagadna?

- Fogd be a pofád! – léptem hozzá és meglöktem – Nem tudsz semmit se!

- Azt tudom, hogy hazudsz. Mindenkinek. – fogta meg a csuklóim – De nem tudom mire jó ez neked.

- Engedj el. – remegtek meg lábaim.

- Nyugodj le Beth. – mondta halkan.

- Engedj el.. Kérlek. – suttogtam sírva és lassan a földre, rogytam.

Lábaim teljesen megadták magukat. Harry vele együtt jött a földre. Előttem térdelt, míg Én teljesen szétestem. Káosz volt a fejemben. Darabjaimra hulltam. Elengedte a kezeimet és óvatosan magához ölelt. Megmarkoltam sötétszürke pólóját és mellkasának támasztottam a homlokom. Miért Harry van velem? Ő, akivel mindig piszkáljuk egymást, akivel egy normális szavunk alig egymáshoz.